A dal

2040. december 18., vasárnap 12:07

2. nap

   

Kikerekedett szemekkel bámultam az előttem lévő számítógép képernyőjét. Az látvány megrázóan ért, de erre már előre felkészültem. Tudtam, hogy amit látni fogok nem fog tetszeni, vagy össze fogok zavarodni rajta, de ezt még én sem gondoltam volna.

  A One Direction szót írtam be a keresőbe, hisz valaki (azt hiszem Annabell), ezt firkantotta a noteszem egyik oldalára hatalmas piros betűkkel. A két szó önmagában nem sugallt jót számomra, de erre még én sem készültem fel...

A linkek szerint a One Direction egy brit fiúbanda, melynek tagjai Liam Payne, Louis Tomlinson, Niall Horan, Zayn Malik és Harry Styles. Az öt név kísértetiesen ismerős, hisz ezeket a személyeket remekül ismerem, ráadásul az egyik közülük maga az apám!

  Kintről fehér fény áradt be az ablakon, ezüstös csíkokkal megtöltve a teret. Kint esett a hó, újabb fehér réteggel beborítva a már így is elég világos tájat. Kint csend volt. Csupán a néha-néha erre felé tévedő autók zaja törte meg olykor, de azok sem szándékosan jöttek a Moorcroft Roadon. A tv zúgása cseppet sem vonta el a figyelmemet a lényegtől, a fiúbandáról, a One Directionről, ami minden bizonnyal a rokonaimból állt egykoron.

  Kifújtam a benntartott levegőt, amiről eddig szinte tudomást sem vettem, és rákattintottam az egyik linkre. Az elém ugró ablak egy régi hírportál volt, amit már valószínűleg elég rég óta nem üzemeltet senki. A cikk címe: „Végleges. A One Direction névre hallgató brit együttes feloszlóban van.”. Írták az oldalon, a cikkhez pedig egy nagyon érdekes képet is csatoltak. Alaposan szemügyre vettem, nem meglepő módon pedig mindenkit felismertem rajta, csak mindenkiről több véleményem volt. Hiszen ez az öt fiú számomra jelentheti Harryt, Louist, Niallt, Zaynt és Liamet is abból a szemszögből akik a naplókat írták, és arról az oldalukról is akik megkeserítik minden éjszakám. Azonban ezek a srácok nekem ma már nagyon sokat jelentenek, mint a családom tagjai. Az összes bácsikám, valamint az édesapám személyében. Ezen utóbbi személynek most mélyen a szemében néztem, hisz a képernyő túloldaláról most éppen engem bámult. Smaragdzöld szemei rabul ejtőek voltak, göndör haja pedig olyan hatást keltett, mintha most kelt volna ki az ágyból. Emlékeztetett az öcsémre, Harryre, akinek éppen ugyan ilyen haja van. Bár ő minden másban inkább anyára ütött. Az arcának formája, az orra, a szemének íve anyára hasonlít, de... valahogy mégis apa jut róla eszembe.

  Gyorsan végigfutottam a cikken melyből megtudtam, hogy az úgynevezett 1D (a fanok elméletileg így rövidítették a banda nevét) 2016 végén oszlott fel azzal, hogy nem írták alá szerződésük meghosszabbítását, mert normális életet akartak. Családot, gyerekeket, nyugalmat és hírnév nélküli életet. Meg akartak szűnni, de közben mégis nyomot hagyni maguk után.

  A vissza gombra kattintottam, majd elgondolkodva néztem magam elé. Ha a 1D tényleg a bácsikáim és apa összetevődéséből állt az azt jelentené, hogy ők tudnak énekelni, és ez azt is megmagyarázná, hogy Louis bácsi miért lett olyan mérges Lucasra azért mert énekelt. Ők el akartak tűnni, nem akarták kitörölni az életükből a zenét, hisz Kate és én is zongorázunk, Valerie gitáron játszik, Angelica pedig basszusozni tanul, de nem akarták/akarják, hogy a hírnév újra az életükbe keveredjen. De Lucas tud énekelni, sőt! Az is lehet, hogy én is tudok énekelni, igaz még sosem próbáltam, de lehetséges...

 Na várjunk csak! Akkor, ha ez egy énekes fiú banda volt, bizonyára voltak dalaik is! Észbe kapva pár pillanat elmúlásával már be is írtam a keresőbe a youtube-ot, hogy utánanézzek utóbbi megállapításomnak. Bepötyögtem a One Direction szót, majd rájöttem, hogy igazam volt! Apáéknak régen nagyon sok daluk volt, de legelsőként valami What Makes You Beautiful című szám klipjét adta ki a youtube. Több mint 3 milliárd megtekintése volt a videónak. Hűha... azt hiszem a rajongók nagyon sirathatták őket. 

 De mielőtt még rákattintottam volna a videóra eszembe jutott, hogy be kellene dugni a fülhallgatót, hiszen erről az egészről senki nem tud semmit, és nem se szeretném, ha kiderülne. A kis dugót helyére csúsztatva a fejemre tettem a tárgyat, majd a lejátszás gombra kattintottam. 

 A videó maga az óceán hullámainak zúgó hangjával indult, majd egy gitár hangja ütötte meg a fülem. Egy kéz, aztán öt srác kavicsokat dobált egy szikla szirtről, majd egy arc. Egy arc, melynek barna szemeit a világ végén is megismerném. A szívem a torkomban dobogott, a levegőt pedig mintha már kapkodtam volna. Mindig is bírtam a régi zenéket, de hogy lehet az, hogy erről a bandáról sosem hallottam? Valószínűleg otthon a netről még a one szócska is le van tiltva, nem ám a One Direction! Apáék ezt el akarták titkolni, sőt! Még most is el akarják titkolni előlünk! De nekem muszáj lesz ennek véget vetnem, így szólt az Annabellel kötött alkum.

 A szám már a közepénél járt, és meg kell mondjam, hogy csodálatos! Nagyon tetszik! Most jelenleg a klasszikus "na na na" szöveg megy, aztán hogy utána mi következik, nem tudom. De biztos az is jó lesz.

 A képernyő hirtelen elsötétült egy minutum erejéig, majd egy barna hajú lány arca tűnt fel, és egy ismerős göndör hajú fiú profilja. Harry volt az. Az apám volt az, akinek mély hangja egyenesen a szívembe hatolt, és darabokra törte azt azzal, hogy mindezt eltitkolta előlem. Szólója nem tartott sokáig, de minden egyes másodperce újabb és újabb erőt adott, hogy lerántsam a leplet a kis titkukról.

 Szívemben harag halmozódott fel, és cselekvésre ösztönzött. Tudtam mit kell tennem, de azt is, hogy nem lehet csak így, egyszerűen az arcukba vágni a tudást, amire szert tettem. Különleges módon kell megközelítenem a helyzetet. Egy olyan helyen, ahol a legkevésbé sem számítanának hasonlóra. Ez a hely pedig az étterem lesz, december 24-én, karácsonykor...

13:19

 Egy órával később a zeneszobában jelentem meg, ahonnan Kate és a többiek már távoztak. Az ebéd nemrég ért véget, én pedig jóllakottan távoztam az asztaltól. Kulcsra zártam magam mögött az ajtót, a tárgyat pedig a kulcslyukban hagytam. Miután végignéztem a What Makes You Beautiful című dal videó klipjét cselekedni akartam, ezért hát lemásoltam egy zongorakottát egy lapra. A szám címe I want, előadója pedig nem más, mint a híres, neves 1D! Azonban most csak a hiányos tudású Darcy Stylesra futotta, mint zongorista...

 Vegyes érzelmekkel ültem le a zongora elé, majd ízületeimet egyenként megnyomkodtam, hogy ropogjanak, és megtornáztattam ujjaim a jobb eredmény reményében. Valójában azonban csak az időt akartam húzni, hogy minél később kelljen elkezdenem.

 Mikor már minden "előkészülettel" megvoltam, ujjaimat a zongora billentyűire illesztettem. Játszani kezdtem a hangokat a megadott dallam szerint. Néhány helyen azonban elrontottam, viszont eljutottam eddig a részig, ahol az ének kezdődik. 

 - Nem ismerem a számot. - Mondtam magamnak elkeseredetten, 

 - Én viszont igen. - A csilingelő hang mögöttem szólalt meg, mikor a hang irányába kaptam a fejem Annabellt vettem észre a hátam mögött.

 Arany fürtjei csillogtak az üvegablakokon beáramló fénytől, szemében a boldogság tüze égett. Egy fehér csőnadrágot viselt, hozzá illő pólóval. Múltkori köpenye most is a vállán lógott, de ezúttal nem takarta el öltözékét. Lábán semmit nem viselt.

 - Annabell - mondtam mélyen szemeibe nézve -, mit keresel te itt?

 - Jöttem, hogy veled énekeljek. - Mosolygott, majd törökülésben felült a zongorára, és rám szegezte tekintetét.

 - Elég fura érv. Már nincs dolgod az Elveszett lelkeiddel? - Kérdeztem szemtelenül, mire ajkába harapott.

 - Nincsen, csakhogy tudd. - Válaszolta mosolyogva, én pedig csodálkozva tekintettem vissza rá.

 - Furcsa vagy. - Állapítottam meg.

 - Dehogy vagyok furcsa - vágta rá -, de mondd, sosem akarod elkezdeni?

 - De, máris. Viszont vannak helyek ahol elvétem, és nem mond, hogy nem figyelmeztettelek! 

 - Jó jó!

 Mikor a kezdő hangokat kezdtem játszani Annabell behunyta a szemét. Ő ismeri a dalt, hisz akkor élt, mikor ez sláger volt. Ismeri, és azt hiszem szeretheti is ezt a dalt, különben nem tudná a szövegét.

 Mikor vége lett a bevezetőnek, mennyei hangon szólalt meg a zongora tetején ülő lány:

 - Give you this, give you that, Blow a kiss, take it back, If I look inside your brain - hangja szívem legmélyebb pontjába mélyedt, és birizgálni kezdett ott valamit. Nem tudom meghatározni, de furcsa érzéseket hozott ki belőlem - I would find lots of things, Clothes, shoes, diamond rings, Stuff that's driving me insane. - Véget ért az első versszak, így a kottában haladtam tovább előre. Azonban ekkor váratlan dolog történt...

 - You could be preoccupied, Different date, every night, You just got to say the word - a hangok akaratom ellenére hagyták el a számat. A szöveg mintha egész eddig elmémben szunnyadt volna, csak nem tudott felszínre törni, ez már több, mint furcsa -, You're not into them at all, You just want materials, I should know because I've heard, The girls say...

 Ujjaim hirtelen elszakítottam a zongorától és lihegve kapkodtam a szemem közte, és Annabell között.

- Ez most... ez most mi volt? - kérdeztem összezavarodva - Honnan tudtam a szöveget?

 - Ezt jelenti az, hogy társak vagyunk. Össze vagyunk kötve, ezen pedig semmi nem változtathat... - Válaszolta Annabell, majd alakja egyre homályosabbá vált, míg végül teljesen el nem tűnt.  

Drága olvasók!

Ezt a részt ma azért kaptátok, mert végre lezajlott a szóbeli vizsgám és nagyon jól sikerült! Mindenre tudtam a választ amit kérdeztek, így nagy a valószínűsége annak, hogy felvesznek! :)

Ezentúl több szabadidőm lesz ami azt jelenti, hogy gyakrabban hozok új részeket, így többet olvashattok! A mait például előbb megírtam, mint terveztem, mert eredetileg holnap jött volna. 

Másik, Jégtánc című blogomban hétfő-kedd környékén fogok újítani, de ott már sokkal régebb óta nem írtam új epizódot, szával azt hiszem itt lenne az ideje. Amúgy ha valaki kíváncsi lenne rá, az a cserék között ezt is megtalálja.

Kommenteket továbbra is várom az adott részről való véleményetekről, a 49 feliratkozómnak pedig hálát adok, ahogy a több mint 8500 oldalmegjelenítésért is! Nélkületek sehol sem lennék! ;)

xx Esther