Mi a mocskos titkod?

2040. december 18., vasárnap 16:44

2. nap

 Mikor Olivia beterelt a második emeleten egy nagyon ismerős lila szobába meglepődtem. A falakon fekete, kézzel festett lepkék és kacskaringós minták díszelegtek, a szoba közepén pedig vajszínű fotelok álltak körbe egy kisebb asztalt. Az öt fotelból most háromban ültek. Az egyikben Kate, a másikban Valerie, a harmadikban pedig a szoba tulajdonosa, Angie. 

 A szoba túlsó végében jobb oldalt, egy sötétlila lepedővel leterített ágy állt, rajta pedig egy fehér gitár.

 - Te gitározol? - Kérdezte Liv.

 - Aha, nemrég kezdtem. - Válaszolt Angie.

 - Miért is vagyunk itt? - Kate szinte a számból vette ki a szót.

 Valerie lehuppant az Angie melletti fotelba, én pedig a Val mellettibe. Az asztalon ugyanolyan nárciszokból álló csokor hevert, mint az én éjjeli szekrényemen. Úgy látszik Li bácsi nem csak engem lepett meg egy ilyen egyszerű virágkölteménnyel. Mellette egy kanna gőzölgő tea, és porceláncsészék. Talán teázni jöttünk?

 - Azért, mert unatkozott. - Valerie az ujjait tördelte, ízületei pedig hangosan ropogtak. Haját oldalra fonta, világoskék selyem ingén pedig látszott, hogy mennyire megviselt már az anyag.

 - Nos, ezzel nem volt egyedül. - Mondtam, miközben az ablak felé fordítottam a fejem. A fehér fény itt szinte berontott a szobába hideget hozva magával. Engem azonban valami teljesen másra emlékeztetett. Mégpedig Jake ölelő karjaira, és Zayn csillogó barna szemeire. Arra, ahogy ajkaik szavakat formáltak, és, hogy ezek a szavak mind nekem szóltak. 

 Zayn, aki a legrosszabb álmokat hozta el nekem, valahogy olyan furán őszintének tűnt, Jake pedig, aki belépett az intim szférámba, és én nem is szeretem őt. Ő viszont nagyon nem úgy nézett ki mint aki nem táplálna irántam érzelmeket. A szeme csillogott, mosolya sugárzott, kezei pedig engem öleltek...

 - Te meg mitől pirultál így el? - Egy hang hozott vissza engem a valóságba, mégpedig Kate hangja. Ijedten kaptam fel a fejem, és négy engem fürkésző szempárral találtam szembe magam.

 - M-mi? Hogy? - Dadogtam, ők pedig csak összemosolyogtak. Angie kék szemei fordultak vissza felém először, és zöld íriszeimbe fúródtak.  Eddig észre sem vettem, hogy az arcomba szökött a vér, most pedig szégyenemben egyre lejjebb süllyedtem a fotelban.

 - M-mi? Hogy? - Utánozott pimaszul a kék szemű lány.

 - Na halljuk! - Olivia összecsapta két tenyerét, majd arcomat fürkészte. Azt hiszem most fogok elsüllyedni!

 - Mit halljunk? - Kérdeztem, mintha nem érteném miről beszél.

 - Tudod te azt. - Valerie rám kacsintott, majd elégedett mosolyra húzta a száját.

 - Nem, nem tudom.

 - Én viszont tudom, hogy hogyan szedjük ki belőle! - Kiáltott fel Angelica, majd az íróasztalához rohant. 

 Aranyló szőke haja úgy lebegett a háta mögött, mint a menyasszony hátán az esküvői fátyol, nekem pedig rögtön eszembe jutott egy emlék. Mégpedig egy olyan lányról, akire nem szívesen emlékezem. Courtney Graynek hívták, és együtt jártunk óvodába. Egy az angyalok arcával és a bukottak sunyiságával rendelkező kislányról van szó, aki mindent megkapott, amit csak akart és bármit el tudott hitetni másokkal, bárkin is kellett átgyalogolnia a cél érdekében. Egyszer például az intézményben lévő legjobb barátnőmmel, Xeniával gyűlt meg a baja, aki váltig állította, hogy Courtney eltépte a pólóját. Ő persze tagadta és egyből elővette azokat a nagy lilás bociszemeit, mire az óvónő megbüntette a barátnőmet. Én pedig hiába mondtam, hogy láttam is az esetet. Sajnos a szépség nem minden, mert lehet, hogy ami kívülről szép, az belülről romlottabb, mint egy konténernyi szemét.

 - Micsoda zseni lettél hirtelen. - Jegyezte meg gúnyosan Kate.

 - Hallgatjuk. - Olivia rosszalló pillantást vetett Kate-re, aki bár a legidősebb volt köztünk, mégis örökölte valahonnan ezt a modort, levetkőzni azonban nem tudta. A gének meghatározók.

 - Oké. Szóval, az egyik Dublini barátnőm, Michela, mesélt nekem egy játékról. Az a lényege, hogy egy papírdarabra mindenki leír egy titkot, aztán húzunk és ki kell találni, hogy az amit húztunk, kinek a titka volt. - Angie arcán magyarázkodás közben végig hatalmas mosoly ült, kezeivel pedig a levegőben hadonászott.

 - Értjük, de ez hogy szedi ki Darcyból azt, hogy mitől pirult el? - Kérdezte Valerie és karba fonta a kezeit.

 - Ja, azt sehogy. - Válaszolta Angie, én pedig kezeimbe temettem az arcom, így rejtettem el a mosolyomat. Angelica talán szőke volt, és sokszor úgy is viselkedett, mint egy szőke, valami sütnivalója mégiscsak volt odabent. A tanulmányi eredménye például nem is rossz. Egyszóval ő nem hülye, csak mikor nem muszáj, nem hasznosítja az eszét.

 - Jézus! - Mondta Olivia, mintha minden Angelicába vetett reménye elszállt volna.

 - De azért játszhatunk, nem? - Valerie-nek látszólag tetszett az ötlet, így hát mind beleegyeztünk.

 Angie letépett öt papírlapot, majd mindegyikünknek osztott egyet-egyet. Erős gondolkodásba kezdtem, hogy mégis melyik titkom fedjem fel a lányoknak. Annabellt nem kürtölhetem csak úgy szét, hisz egyrészt eskü kötelez, másrészt pedig biztosan nem hinnének nekem. Ez a "Hé, apáink popsztárok voltak a mi korunkban!" dolog meg pláne nem jöhetett szóba. Egyenlőre. Így hát firkantottam valamit a papíromra azt remélve, hogy mindenki meg lesz vele elégedve.   

18:51 

 Az ágyam előtt álltam, és a rá kiterített két ruhadarabot vizsgáltam. Az egyik az Annabell dobozában talált felső volt, a másik pedig az, amit Olivia talált a szekrényében. Gyanítom, hogy Annabell keze lehet a dologban. Az elmúlt percekben alaposan megvizsgáltam a póló ujján lévő jelet, valamint az arany minták kavalkádját Annabell régi ruhadarabján. Egyikkel sem egyezett.

 Összegyűrtem a két pólót, majd behajítottam őket a fiókba. Nem tudtam, hogy mit kezdjek magammal. Leültem az ágya mellé, hátamat pedig nekitámasztottam. Homlokom felhúzott lábaimra fektettem, majd halántékom kezdtem masszírozni. Azt mondják, hogy ez segít a gondolkodásban. Mit is mondjak, ettől inkább csak még jobban megfájdult, de mindegy is. Úgy döntöttem, hogy végiggondolom a napot. Ma reggel megtudtam, hogy apáék popsztárok voltak, megnéztem egy videó klipjüket, énekeltem Annabellel, ebédeltem, tejszínhabbal dobálóztam, megbüntettek, Mi a mocskos titkod? Játszottam, most pedig fogalmam sincs mit kezdjek magammal.

 Felpillantottam, és a régi hifi rendszert kezdtem boncolgatni a tekintettemmel. Olyan elhagyatottnak és magányosnak tűnt, kéne kezdeni vele valamit. Persze már rég kiment a divatból, de akkor is!

 - Ja, CD-m meg pont nincs. - Jegyeztem meg magamnak, és két ujjammal újra a halántékomhoz nyúltam. Végül egy furcsa érzés kezdte birizgálni a fejem, és ekkor beugrott. - Ha valakinek van CD lejátszója, akkor valahol CD-nek is kell lennie ebben a házban!

 Sietve pattantam fel, és a harmadik emelet felé vettem az irányt. Ezen az emeleten laktak Tomlinsonék. Louis bácsi és El néni szobája felé vettem az irányt, majd óvatosan bekopogtam. Nem érkezett válasz, így hát behatoltam a területre. A zöld falakat tájképek díszítették, az egyik nyitott szekrény ajtón át pedig tisztán látható volt a túloldalon sorakozó ruhák tömkelege. A szekrények teljesen beborították a francia ággyal szemben lévő falat, én pedig sorjában bekukkantottam mindegyikbe. Sajnos egyikben sem volt semmi ruhákon kívül. Némi csalódottsággal hagytam el a helyszínt, hogy tovább induljak.

 A második emelet már valamennyivel nagyobb volt a harmadiknál. Ezért lakott benn három család is. Zayn bácsi és Perrie művészien kidekorált szobájában sem jártam semmilyen sikerrel, ahogy Liam bácsi és Sophia néni szobája sem ígért semmit. Anya és apa szobája volt a következő, én meg egyre csak gyűlő félelemmel nyitottam ki a hófehér ajtót.

 Benn csend honolt, csak a vörös falon lógó nagy kakukkos óra ketyegett. Az ágyra egy fekete lepedő volt terítve minden gyűrődés nélkül. Makulátlan volt, ahogy a szoba berendezése és a szüleim is. A nagy szekrényekhez léptem, de mindet csak ruhák halmozták el. A vállfára akasztott öltözékek alatti dobozok is csak ékszereket és régi könyveket rejtettek. Végül anya éjjeliszekrényéhez sétáltam, melynek kincsei egy ócska könyvből, és egy képből álltak, ami a családunkról készült. A fiókban kézkrém, púder és testápoló lapult egy elromlott ébresztő óra társaságában.

 Átcsörtettem a szoba túlsó oldalára, és apa szekrénye után nyúltam. Egy cserepes növény, ébresztő óra, egy mobil és tablet foglalt helyet rajta, ami megint csak unalmas volt. Sorban huzogattam ki a fiókokat, de a legalsót zárva találtam. Kicsit erősebben rántottam hát meg és nagy meglepetésemre valami zördült benne.

Drága olvasók!

Remélem tetszett az új rész, és sajnálom, hogy ennyit kellett várnotok rá. Nos, ennek egyik oka az én saját lustaságom volt, a másikat pedig inkább nem részletezném.
Azonban nagyon elszomorított, hogy az előző bejegyzéshez egy komment sem érkezett, bár a pipák vigasztaltak, azok valahogy mégsem ugyan azok, mint a kommentjeitek.
Remélem ezt a részt nagyobb lelkesedéssel fogadjátok, addig is kellemes további hétvégét kívánok!

xx Esther