Takarítás

2040. december 18., vasárnap 15:57

2. nap

 - Ez mekkora kicseszés! - Méltatlankodott Harry, mire néhányan felnyögtek a konyhában.

 - Mire gondolsz? - Kérdezte Lucas, aki jelenleg épp hajhálóban térdelt a földön, amitől tiszta hab lett. Maga mellé meleg vízzel teli vödör helyezett el, amihez a szivacsot épp a kezében tartotta, miközben az öcsémre nézett.

 - Arra gondol, hogy mi itt gürizünk, miközben Sarephina és Sasha valami idióta rajzfilmet néznek a tévében! - Válaszolta mérgesen Olivia, aki épp papírtörlővel takarította le a székeket, amik habosak lettek. Ez még magában nem is lett volna olyan nagy munka, csakhogy Sophia néni világosan elmondta a lányának, hogy először papírtörlővel, aztán vizes ruhával, majd újra papírtörlővel kell őket megtisztítani. Így nem maradnak ragacsosak.

 Miután a felnőttek betették a lábukat a konyhába, leesett állak és a "Te jó Isten!" mondat ragozott formái követték egymást. Aztán világosan megmondták, hogy ki kell takarítanunk, így mindenkit beosztottak valahova. Lucas, Angelica és Jake a padlót, Valerie és Will a felső szekrényeket (ami azért poén, mert Val a legalacsonyabb köztünk), Olivia a székeket, Kate, Harry és én pedig az alsó szekrények megtisztítását kaptuk. Őszintén szólva már vagy egy órája takarítunk, de a felével sem végeztünk. Ennek pedig az egyik legfőbb oka a panaszkodás, a második a felháborodás, a harmadik pedig az, hogy Lucas folyton a hajhálójával "villog", és nem hagy nekünk nyugodalmat.

 Persze az sem segít sokat, hogy valamelyik szülő úgy tíz percenként beállít, hogy ellenőrizze a munkálatok előre haladtát. 

 - De ők még kicsik! Nem várhatjátok el tőlük, hogy olyat csináljanak, amit nem tudnának! - Kelt fel a fiatalok védelmében Valerie, aki most épp Will nyakában ült, és egyensúlyozás közben törölgetett.

 - Már nagyon elegem van belőlük, mellesleg pedig nem is olyan kicsik! - Folytatta a Olivia, és letépett egy újabb négyzet alakú törlőpapírt.

 - Ne csináld már Liv! - Mondta gyengéden Kate, aki mint mindig, most is megpróbálta vissza állítani a békességet. Én eddig nem nagyon szóltam közbe, mert jobban szeretek csendben maradni az ilyen témájú vitáknál.

 - Légyszi most már hallgassatok el! - Jake hangja türelmetlen volt, de mind tudtuk, hogy ez lesz a vége. Mi koszoltunk össze mindent, így nekünk is kell helyrehoznunk a rendetlenséget.

 A fekete hajú fiú parancsa elérte a hatást, és mindenki csendben maradt. Furcsa fátyolként lebegett köztünk a szivacsok hangja, a nappali felőli átjárón pedig valakinek a nevetése hallatszott. Nem egy tv-s nevetés volt ez, inkább egy a tv előtt ülő embereké közül. Zöld szemeim a hang irányába fordítottam, majd eszembe jutott valami. Két héttel ezelőtt ért véget az Eletric Star negyedik szezonja, a győztes pedig Elias Wax lett, aki egy nagyon jó kis dalt énekelt a döntőben egy másik sráccal.

 Pontosan nem tudom, hogy mi a címe, de valami nő énekelte, aki még mostanában is híres, csak az idősebbek között. Ha jól hiszem Ke$ha a neve. A jó pedig az, hogy már vagy százszor visszanéztem Eliasék szereplését, így ismerem a dalt.

 A kezemben lévő szivacsot a Kate mellett lévő vizes dobozba ejtettem, majd felálltam és dúdolni kezdtem. Mikor ráálltam a dallamra, az ujjammal csettintettem is hozzá néhányat. Cselekvésem furcsa grimaszok, kíváncsi arckifejezések, és mosolyok kísérték, miközben minden szempár rám szegeződött. Azt hiszem énekelni fogok, méghozzá a mai napon már másodszor.

 -It's going down, I'm yelling timber; You better move, you better dance; Let's make a night you won't remember; I'll be the one you won't forget. - A többiek csak kikerekedett szemekkel nézték, hogy éppen mit csinálok. Őszintén szólva én a hangulatot szeretném oldani, mert a szobát ellepő feszültség már szinte elviselhetetlen volt.

 - Hűha! Valaki nézte az Eletric Start. - Nevetett Jake, mire megragadtam egy felmosót és azt a számhoz emelve folytattam:

 - Wooooah (timber), wooooah (timber), wooooah (it's going down); Wooooah (timber), wooooah (timber), wooooah (it's going down) – Néhányan összenéztek, egyesek a fejüket csóválták, Harry inkább elővette a telefonját, és videózni kezdett. Aztán a háttérben egyszer csak felcsendült egy ismerős dallam.

 Hirtelen jött ötletként lehuppantam a földre Kate mellé, és a szája elé emeltem a nyél végét, de csak felhúzott szemöldökkel meredt rám. Én megráztam a vállaimat, és elnevettem magam, mire feltápászkodott, és megragadta az eszközt.

 - Hú! - kiáltotta Will - Gyerünk Kate!

 - The bigger they are, the harder they fall; These big-iddy boys are dig-gidy dogs; I have 'em like Miley Cyrus, clothes off; Twerking in their bras and thongs, timber; Face down, booty up, timber; That's the way we like to–what?–timber; I'm slicker than an oil spill; She say she won't, but I bet she will, timber – Mindezek alapján eldöntöttem magamban, hogy nem csak én egyedül láttam a tehetségkutató döntőjét, hisz Kate nyelve csak úgy pörgött, méghozzá botlások nélkül. A többieknek is nagyon tetszett, hisz lassan már szinte ők is dalra fakadtak. A következő részt viszont együtt énekeltük:

 - Swing your partner round and round; End of the night, it's going down; One more shot, another round; End of the night, it's going down; Swing your partner round and round; End of the night, it's going down; One more shot, another round; End of the night, it's going down – Mindeközben visszavettem Kate-től a felmosót, és Angie mellé léptem, aki egyből vette az adást, és kapcsolt. 

 - It's going down, I'm yelling timber; You better move, you better dance; Let's make a night you won't remember; I'll be the one you won't for... - Angie az étkezőbe vezető ajtó felé lépdelt, viszont mire odaért, valaki az útját állta. Valami magas barna hajú és kékszemű. Harry gyorsan kikapcsolta a kameráját, Angie elhalgatott, Lucas kikapcsolta a zenét, a mi arcunkról pedig lefagyott a mosoly, amint Niall bácsi a szobába lépett.

 - Khm. Itt meg mi folyik? - Kérdezte karba tett kézzel. Arcán látszott, hogy mennyire ideges az iménti kihágásunk miatt. Várakozóan nézett szét a helyiségben, egyenként mindannyiunk szemébe nézve.

 - Semmi, apa. Mi csak egy kicsit szórakoztunk... - Bácsikám Angelica arcára emelte tekintetét, aki lehajtott fejjel fürkészte a csempét.

 - Nem! Az én hibám volt Niall bácsi! Én kezdetm el ezt az egészet. - Mondtam, és Angelica mellé léptem. Nem hagyhatom, hogy ő, vagy bárki más miattam kapjon büntetést. 

 - Értem - felelte. - Amúgy nem amiatt jöttem mert baj, hogy bohóckodtatok egy kicsit, hanem azért, hogy nehogy valaki más érjen ide előbb. Nem foglak titeket megbüntetni, de higgyétek el, hogyha valaki más talált volna rátok kaptatok volna. - Újra végignézett rajtunk, aztán halványan elmosolyodott. Megnyugodva fújtam ki a tüdőmbe szorult levegőt. 

 - Köszönjük! - Szólt Olivia hálásan, és elmosolyodott.

 - Komolyan nagyon hálásak vagyunk! - Folytatta Will.

 - Jó-jó! - Niall bácsi védekezően maga elé emelte karjait, majd szeme a Harry kezében lévő eszközre tévedt. - Azt viszont szeretném elkérni egy kis időre.

 - Hogyan? - Öcsém zavartan meredt a kék szemű férfira, aki kinyújtotta felé a kezét, hogy beletegye a telefont. Újra előkerült az a várakozó tekintet, mire Harry végül megadta magát, feltápászkodott, és átadta a tárgyat.

 - Köszönöm. Most pedig folytassátok a takarítást! 

 16:41

 Mikor egy fél órával később végeztünk a mocsok eltüntetésévél, Naomi és Sophia néni nagy aktivitással vizsgáltak meg minden egyes millimétert, hogy nem maradt e valahol valami kivetnivaló. Sajnos ez sem ment döccenő mentesen, mert nem is egy helyen ragacsos foltokat találtak a padlón, amiket újra fel kellett mosnunk. Ennek azonban már vége, és szerencsére egy ideig még nem kell Hamupipőkének éreznem. 

 Az idő előrehaladtával az időjárás nem változott. Kint még mindig kövér pelyhekben hull a hó, a talaj pedig egyre vastagabb páncélt ölt magára. Olivia rózsaszín szobájából ez elég érdekes látvány, hisz a kintihez képest, itt cukorországban érezhetem magam. Az ágyon fekszem és a plafont bámulom, amire éjszaka világító csillagokat ragasztottak. Barátnőm a gardróbjában sürög-forog, közben pedig arról panaszkodik, hogy milyen kicsi. Tudni illik, neki akkora a ruhatára, hogy odahaza tízszer nagyobbra van szükség, mint az itteni.

 Soha nem értettem azokat az embereket, akik minden este kikészítették maguk számára a másnapi ruhát, vagy folyton a külsejükkel voltak elfoglalva. Hiszen nem az a fontos ami kívül van, hanem ami belül rejlik! Nem azért fognak felvenni egy kiemelkedő képességű diákok számára működtetett iskolába, mert jól nézek ki. Persze a külső is fontos, de valahogy mégsem az az igazi...

 Olivia kilép a kis szobából, kezében pedig egy szatén kék színű ruhadarabot hoz. Az imént említett ruhadarabot felém dobja, én pedig hirtelen felülök, mikor a fejemen landol. 

 - Mi ez? - Kérdezem, majd széthajtogatom az ölemben. Egy V kivágású póló, ami elég jól néz ki, és körülbelül az én méretem.

 - Boldog születésnapot! - Tapsol Olivia, én pedig értetlenül nézek rá.

 - Nem is most van a születésnapom, arra pedig már kaptam tőled ajándékot. - Válaszoltam, de azért összehajtottam a pólót és markolászni kezdtem. Puha anyagának fogása megnyugtatóan hatott. Leszálltam az ágyról, mert Liv az ajtó felé indult, majd kitárta, és kilépett a szobából.

 - Nem baj, a tiéd. Tegnap találtam a gardróbba, de biztos, hogy nem az enyém. - Követtem, amint lefelé vette az irányt a lépcsőn, egyenesen a második emelet felé. Nem kérdeztem, hogy hova megyünk, inkább újra megvizsgáltam a pólót, és ezúttal találtam is rajta valami érdekeset. A jobb ujjába egy fekete jelet hímeztek. Egy olyan jelet, amit már láttam korábban azon a felsőn, amit Annabell ládájában találtam. 

Drága olvasók! 

Remélem tetszett a rész, hiszen sokat dolgoztam vele, hogy minden mondat tökéletes legyen.  A helyesírási hibákért pedig előre elnézést kérek...

Amint észrevehettétek, megváltozott a kinézet. Remélem elnyerte a tetszéseteket, éppen ezért a chat alatt találtok egy kérdést, amire örömmel várom majd a válaszokat. A fejlécet Dorine Osteen készítette, aki szerintem egy kivételes szerkesztő. Örülök, hogy elkészítette a fejlécet, nekem nagyon tetszik. :)

Továbbra is várom a kommenteket, ezek inspirálnak, és ezek alapján tudom, hogy vannak akik olvassák a blogot. Ti ruháztok fel erővel, és ezt a részt most azoknak ajánlom, akik rendszeresen kommentelnek! Imádlak benneteket!

Most pedig ejtenék néhány szót a közeljövőről. Nos, a helyzet az, hogy a történet egyenlőre még nagyon az elejénél tart, és június végére szeretném befejezni. Eddig még 2 nap sem telt el, pedig több mint 10 lesz. Egyszóval sok minden vár még majd rátok, és rám is. Remélem kitartunk majd egymás mellett és egyre többen leszünk. Reményekkel telin fordulok hozzátok, hisz nektek köszönhetem ahol most tartok.

Egy szóval, köszönöm!

xx Esther