2. naplóbejegyzés

2040. december 18., vasárnap 22:42
2. nap


Kedves Naplóm!


Azt hiszem kezdek megőrülni. Túl sok az információ, de kevés az idő, mely alatt ezt az egészet megemészthetném. Ez a második napunk itt, nekem pedig a feje tetejére állt az életem. Már aludni sem merek, mert egyfolytában furcsa álmok kísértenek és ugyan volt köztük ma egy jó is, nem vagyok biztos benn, hogy a következő nem lesz tele horrorisztikus mozzanatokkal.
Amit eddig megtudtam, úgy hiszem nem semmi. Rájöttem apa és a bácsikáim régi életére, melyet eltitkoltak a családunk elől. Sőt! Szerintem még anyáék is tudnak erről az egészről, hisz Annabell a levelében, melyet (MÁR!) tegnap megtaláltam említi Perrie-t. Bizarr. Meg némiképp idegesítő is, pláne, hogy szólhatott volna nekünk erről az egészről, de persze, hogy nem! Ehelyett inkább eltitkolt mindent és most kis híján idegösszeroppanást kapok! Na jó, azt hiszem már apáról papolok...
Apáról, és az éjjeliszekrényének legalsó, egyben kulcsra zárt rekeszéről. Miért van zárva az az izé? Mi lehet benne? Ki fogom deríteni, ha törik, ha szakad. Valahol van egy kulcsa, és meg fogom kaparintani azt a kulcsot, mert szükségem van rá. Szükségem van valamire, ami egybe forrasztja a képet. Egy vallomásra... amit soha nem fogok megkapni, ha csak siránkozom. Annabell azt írta a levelében, hogy képzeljem magam a másik helyébe és csak aztán cselekedjek.
Ha apa lennék, hová rejteném?
Ha régen pop sztár lettem volna, hová rejteném?
Ha ügyvéd lennék, hová rejteném?
A francba! Én minden esetben egy széfbe tenném. Ahhoz senkinek nincs hozzáférése rajtam kívül... Az elmúlt tíz perc alatt harmadszorra fájdul meg a fejem, most szólj hozzá! Szarul érzem magam, méghozzá nem is kicsit. Épp ezért most jöjjenek a jó dolgok.
Ma torta csatáztunk, miközben a szülők elmentek vásárolni, ahová minket nem engedtek el, csak Isabellát és Charlottot. A húgom hisztizett egy sort, és hatalmas szemeinek hála varázsütésre a kocsiban üldögélt, Isabella pedig nem hozott vastag cipőt, szóval rászorult egy újra. Mi addig felforgattuk a konyhát, mindent összemocskoltunk, kiéltük a gyerekkorunk, élveztük az életet, a végén viszont mégis megszívtuk. El kellett takarítani amit magunk után hagytunk, a jókedv pedig egy perc alatt elpárolgott. Énekléssel próbáltam feldobni a hangulatot, és rá kellett döbbennem, hogy Kate tud énekelni, méghozzá nem is akárhogy! Gyönyörű hangja, tagadhatatlan tehetség. Akárcsak az öccse és az apja... Na, már megint itt lyukadtunk ki, de nem fogok leragadni, vissza a jelenbe! Azóta egy igencsak kockázatos terv lebeg a szemeim előtt és formálódik agyamban. Lassanként pedig alakot ölt, mivel meg fogom valósítani! Az viszont, hogy mi ez a terv egyenlőre maradjon csak az én titkom. ;)
A tervhez viszont meg kell szereznem azt, amit apa valószínűleg az éjjeliszekrényében rejteget. Vagyis remélem azt rejtegeti ott amit remélek és nem néhány Playboy újságot...
Az éneklős incidens után Olivia szobájában lógtam és egy gardrób átlagos méretéről hallgattam előadást az ágyon fetrengve. Aztán kaptam egy nagyon furcsa pólót, ami megint csak Annabellre vezethető vissza. Nem tudom miért, de kicsit olyan, mintha az a lány itt hagyta volna a házban a lelkének egy darabját. Olyan, mintha mindenhol ott lenne ő, meg ezek a hülye jelek, csak tudnám mit jelentenek! Egyszer majd talán ezt is elárulja, addig viszont eggyé kell válnom a titkokkal, és azokkal is eggyé kell válnom, akik hazudtak. Úgy néz ki, hogy ennél jobb tanácsot nem is kaphattam volna.
Angie szobájában már Mi a mocskos titkod?-at játszottunk, mely során olyan dolgok derültek ki, amikre nem voltam túlságosan kíváncsi. Például, hogy Kate szinte az összes csoporttársával összefeküdt már az egyetemen, vagy, hogy Liv egyszer annyira a sárga föld alá itta magát, hogy reggel egy kukában ébredt, Angie pedig titkon hajnalok hajnaláig olvas. Én csak ennyit firkantottam a papíromra:

"Azt hiszem hamarosan a feje tetejére áll az életem..."

A lányok nagyon homályosnak találták a dolgot, és kijelentették, hogy csalok, mert mikor rákérdeztek, hogy miért, nem feleltem. Hamarosan majd ők is rájönnek...

De ez óta már rég megtörtént a vacsora, a szülők figyelmét pedig egyetlen rossz mozdulatunk sem kerülte el. Apa szóvá tette, hogy aggódik értem, mert szerinte furcsán viselkedem. Hát, nem téved sokat, mert szerintem is az vagyok. Louis bácsi megszólta Lucas éneklős incidensét, aztán a sok-sok ragacsra terelődött a szó, amit akkor követtünk el, mikor ők távol voltak. Még mindig emésztik magukat, hogy a fene egye meg! Mikor felejtik már el a kis kalandunkat?! Na jó... csak ma történt, de nekem úgy tűnik, mintha tíz év telt volna el. Pedig mindössze pár óra volt.

Kint már sötét van. A hó már tegnap óta szünet nélkül hullik alá a fellegekből, a táj pedig olyan, mintha egy hatalmas nagy fehér gyapjútakaróba bugyolálták volna. No, itt egy hasonlat! Azt hiszem mégiscsak tanultam valamit Mr. Dale-től angol órán. :D

Elmúlt a varázs... most fejtegetni van kedvem. :) Szóval, kezdjük!

Ugye az álmaimban van ez az öt fiú, akik nagyon régen voltak fiatalok. Louis, Niall, Liam, Zayn és Harry. Úgy gondolom, hogy össze kellene foglalnom, hogy mi mindent tudok eddig róluk.

Harry: zöld szemek, barna, göndör haj, átható tekintet. Mikor megjelenik egy álomban általában félelmetes és ijesztő, az álom végén pedig felriadok. Nincs verejtékezés, csak levegőért kapkodás. Eddig legtöbbször egy lépcsőházban találkoztam baljóslatú lényével, a végén pedig lelökött a lépcsőn... Roppant kedves, mi?

Veszélyesség: 10/9

Niall: kék szem, festett szőke, égre néző hajkorona, jeges tekintet. Folyton úgy néz, mintha jégveremben állna, szeme pedig csak még jobban eszembe juttatja a telet. Kék és hideg, pedig folyton olyan eleven az álmaimban. A múltkor például járt benne a vízen. Mindig máskor tűnik fel, nincsenek ismétlődő események, mint Harrynél és a lépcsőknél. Változó.

Veszélyesség: 10/8

Louis: kék, nevető szemek, barna haj. Mikor a szemébe nézek, úgy érzem, hogy csak viccel és épp nevetéshez készülődik, mikor azonban a vonásai is társulnak a képhez, simán kinéznél belőle egy gyilkosságot. Brrr... Rémisztő, pláne mikor a feszes fekete pólója van rajta, amit egyszer egy vidámparkos álmomban vett fel. Akkor épp kilökött a hullámvasútból, én pedig visítva zuhantam alá a mélybe. Ez még nagyon az elején volt, sőt! Talán a második vagy harmadik rémálom. Olyan, mint a vihar. Kiszámíthatatlan. És szerencsémre ritka is...

Veszélyesség: 10/7

Zayn: barna szemek, fekete haj, elöl egy szőke tinccsel. Ő a legborzasztóbb mindannyiuk közül! Egyfolytában ugyanaz a rémálom tör rám tőle! Ahányszor csak megjelenik, ugyanebben a padlásszobában rémisztget agyam illúziója ként. Nem csinál mást csak néz rám a hatalmas trágyadomb színű szemivel és jön. Lassan, kimérten és ijesztően. Két lépés és általában folyton visítani kezdek. Aztán verejtékezve, és átfagyva ébredtem. Annyi takaróba bújok bele, ahányba csak szeretnék, de nem melegszem át. Olyan földöntúli az egész, annyira abszurd.

Veszélyesség: 10/10

Liam: barna szem, barna haj, nyugalmat sugárzó pillantás. Olyan embernek tűnik, akivel szívesen barátkozik az ember, de amint megszólal azon a rideg, érzelemmentes, lenéző hangján, megdermedsz. Nem a hang ijeszt meg, az szinte teljesen olyan, mint az én Li bácsimé, hanem az, hogy ebből a fiúból jött ki. Ahogy Niallnél és Louisnál is, neki sincs visszatérő illúziója. Elmém mindig máshogy állítja be.

Veszélyesség: 10/6

Nos, azt hiszem megtudtál ezt-azt terroristáimról. Nem várom, hogy válaszolj arra amit az imént leírtam, hisz te nem vagy Tom Denem bűvös naplója a Harry Potterből. Pedig imádom azt a filmet! <3

Hűha! Már több, mint egy órája írok és lassan éjfél lesz. Azt hiszem búcsúzom!

Darcy

P.S.: Van még valami! Ugye a bácsikáim és apa is tele vannak tetoválva. Ez tény. Viszont amikor Louis az álmokban felölti feszes fekete pólóját, karjának minden pontja "üres", egyetlen tetovált minta sem tarkítja. Különös...

Drága olvasók!

Már ha van még ilyen...

Nos, azt hiszem magyarázattal tartozom és tudjátok, hogy most jön a bocsánat kérésem, melyet már vagy százszor hallottatok. Ennek ellenére: Sajnálom!

Tudjátok az utóbbi időben rengeteg mindenen kellett gondolkodnom és a tanulást sem szoríthattam háttérbe. Azonban bevallom, hogy szokásos szenvedélyemnek is hódolván nap-napután könyvmolykodtam, de meghoztam egy komoly döntést is. Fel fogom pörgetni az eseményeket.

Mostantól nem mutatom be Darcy minden egyes pillanatát, csak a fontosabbakat, hogy hamar eljussunk a tetőponthoz és megsúgom, hogy nincs már messze. Csak pár hét...

Legközelebb viszont csak hétvégén tudok részt hozni, mert kiselőadást kell összehoznom kémiából.

Remélem tetszett a rész és érkezik végre egy-két komment, mindenesetre megkönnyebülve figyelem a pipákat is.

Köszönöm nektek, ha még vagytok és várom a komikat!

xx Esther