2040. december 19., vasárnap 07:37
3. nap
Ijedten kaptam a fejemhez, majd megiramodtam a második emelet felé, ahol szüleim hálószobája van. Mi lesz ha ott találják a pólót? Lehet, hogy csak véletlennek gondolják az ott létét, de az is megeshet, hogy rájönnek, jártam a szobájukban. Ha pedig rájönnek arra, hogy ott jártam, akkor az első dolguk az lesz, hogy megnézzék az éjjeliszekrény legalsó fiókját, valamint azt, hogy tartalma a helyén van e. Csakhogy az az én szobámban van és a póló döntő bizonyíték lehet, akkor pedig nekem lőttek! Minden ki fog derülni és mikor megkérdezik, hogy honnan szereztem tudomást erről, akkor nem felelhetek majd a véreskü miatt...
3. nap
Ijedten kaptam a fejemhez, majd megiramodtam a második emelet felé, ahol szüleim hálószobája van. Mi lesz ha ott találják a pólót? Lehet, hogy csak véletlennek gondolják az ott létét, de az is megeshet, hogy rájönnek, jártam a szobájukban. Ha pedig rájönnek arra, hogy ott jártam, akkor az első dolguk az lesz, hogy megnézzék az éjjeliszekrény legalsó fiókját, valamint azt, hogy tartalma a helyén van e. Csakhogy az az én szobámban van és a póló döntő bizonyíték lehet, akkor pedig nekem lőttek! Minden ki fog derülni és mikor megkérdezik, hogy honnan szereztem tudomást erről, akkor nem felelhetek majd a véreskü miatt...
Már a második emeletre vezető lépcsőn rohantam le, mikor kishílyán fellöktem Angelicát és Jake-et. Beléjük rohantam ugyan, de se szó, se beszéd, haladtam a következő ajtóig. Ők csak nagyokat pislogva bámultak, mikor berontottam szüleim szobájába, és...
Az teljesen üres volt.
Hangosan fújtam ki a levegőt a megkönnyebbüléstől és gyorsan felkaptam az otthagyott pólóm a földről. Mikor megkönnyebbülve újra a folyosón voltam, el is feledkeztem előbbi balesetemről. A két áldozat - akik nemrég Jake szerelmi életéről tárgyaltak - értetlenkedve rámmeresztették szemeiket én pedig csak tátogni tudtam. Körülbelül úgy festhettem, mint egy aranyhal légzés közben. A legszomorúbb viszont az, hogy mikor hat évesen tényleg kaptam egy aranyhalat, akit Goldinak neveztem el, az elhagyott engem öt év után. Nagyon szomorú voltam és apa ezért rendezett az én első és utolsó háziállatomnak egy gyönyörű temetést. Kis, fekete koporsóba helyeztük élettelen testét és eltemettük udvarunk egyik sarkában. Halála évfordulóján minden évben gyertyát gyújtok sírja előtt.
- Darcy! Ez meg mi volt? - förmedt rám Angie mérgesen.
- Se-semmi - feleltem bátortalanul. - Csak valamit anyáék szobájában hagytam.
Eleresztettem egy erőltetett mosolyt és barátaim elé sétáltam. Sajnos még mindig ott vízhangzottak fejemben iménti szavaik és hirtelen lefagyott az arcomról a mosoly.
- És mi volna az? - kérdezte Jake felhúzott szemöldökkel.
- Öhm... - gyorsan lenéztem a markomban tartott ruhadarabra, majd kicsit megemeltem. - Ez itt.
- Ez vagy ezer éves - jelentette ki Angie. - Totál öreg. Nézz csak rá! De miért vagy ébren? Azt hittem imádsz lustálkodni.
- Ezt én is kérdezhettem volna, de utóbbi megállapításod igaz. Tényleg szeretek lustálkodni - ezúttal egy valódi mosolyt csaltam arcomra. - Már régóta fent vagyok, körülbelül három órája.
- És mit csináltál ebben az elmúlt három órában? - érdeklődött Angie és váltott egy riadt pillantást a mellette álló fiúval. Elgondolkodtam, majd így feleltem:
- Háát... Először olvastam a nappaliban tévé nézés közben, aztán beszélgettem apával és Naomi nénivel a konyhában, majd lementem a pincébe turkálni, késöbb pedig az emeleteken randalíroztam, ha nem hallottátok volna. Most viszont megyek és segítek a büdös tojás főzésében anyukádnak - biccentettem Angie felé, ő azonban csak riadtan nézte a padlót. Ajkait összeszorította, arcából pedig kifutott a szín.
- Ti nem jöttök? - kérdeztem végül megtörve a csendet. Jake megsemmisülve nézett rám. Biztos azt hiszi, hogy hallottam a beszélgetésüket.
- Nem - mondta végül, így hát hátat fordítottam és elsiettem. - Darcy, várj egy kicsit! Mond, nem hallottad véletlenül a beszélgetésünket pár perce?
Jake nagyon halkan beszélt és látszott rajt, hogy fél a választól. Érzelmei erősen kiütköztek arcán, de legfőképpen a szeméből lehetett olvasni, olyan volt, mint egy nyitott mesekönyv és teljes erejéből a nemleges választ kiáltotta.
- Nem - hazudtam hát, de egy pillanatra sem fordultam meg. Hangom semleges volt, de szemem azonnal elárult volna, mert elkezdtem érezni bennük a könnyek visszatartása által kapott szúrás.
07:58
07:58
- Jaj, szívecském! Annyira örülök, hogy te ilyen szorgos vagy! - csodált nyilvánosan Naomi néni. Még mindig a tűzhelynél szorgoskodott, hogy minél hamarabb elkészítse híres tejbegrízét.
- Igen, körülbbelül annyira szorgos, mint egy lajhár - motyogta maga elé édesanyám és nem is ok nélkül. Köztudott világ lustája vagyok, csakhát szeretnék jó színben feltűnni családi körben.
Épp az evőeszközöket törölgettem, mikor Angie és Jake beléptek a konyhába. A hétfő reggel is olyan fagyos volt, mint a vasárnapi. Nagyon régen esett ennyi hó karácsonytájt, de hát fehéren szép az ünnep, nem igaz?
- Jó reggelt! - köszönt Angie és odaállt édesanyja mellé, hogy meglesse mit csinál.
- Mit ügyködsz? - intézte hozzám a kérdést Jake, majd lehuppant mellém. A reggeli furcsa beszélgetés kihallgatása után, semmi kedvem nem volt ránézni, így tekintetem makacsul a poros kanálra szegeztem, melyet tisztogattam
- Törölgetek - vetettem oda a tömör választ.
- Aha - mondta, és erősen megnyomta a szót. - Na de most komolyan. Mit kerestél reggel anyukádék szobájában? Mert biztos vagyok benne, hogy az a pólós sztori csak kamu és...
- Pszt! - akaratlanul is felé fordultam, mutatóujjam pedig a szájára tapasztottam, hogy ne is folytassa. Szemében a komoly megdöbbenés és kíváncsiság tükröződött. Suttogva folytattam:
- Ezt ne itt beszéljük meg, oké?
Lassan bólintott, így hát visszahúztam önálló életre kelt kezemet. Folytattam amit elkezdtem és csendesen figyeltem, amint Angie kioktatja az édesanyját a napi szénhidrát szükségleteiről. Hú, milyen érdekes...
19:03
- Naaaaa? Mikor mondod el? - kíváncsiskodott a mellettem ülő, fodrásztól frissen érkezett fiú. Fekete göndör fürtjeit felváltották a kiszőkített tincsei, melyekaz ég felé meredtek.
Nem nagyon tudtam odafigyelni rá, hisz gondolataim már régóta nagyon máshol jártak. Odakint sötétség borult a tájra, az időjárás jelentés által ígért ígért havas eső pedig kegyetlenül pusztította az ablakot, s minden mást is ami azon túl volt. Fülemben egy mostanra már százszor is meghalgatott dal hangjegyei csengtek. A reggeli már rég véget ért, ahogy a vacsora is. A nap nem is telhetett volna mé gfurcsábban, mint az előző kettő. A Malik família fodrászhoz vonult, Horanék hógolyózni mentek Tomlinsonékkal amikor épp nem hullt semmi veszedelmes az égből, Payne családfő pedig Styles családfővel elment felrakatni a téli gumikat, mert erre eddig még nem került sor. Odafelé pedig kis híján háromszor beleszánkáztak az árokba. Hát igen, apám veszélyes sofőr.
Én egész nap itthon gubbasztottam és Kate-el beszélgettem, aki megmondta, hogy ő bizony nem fog a hóban fetrengeni, így hát itthon maradt velünk. Mesélt nekem arról, hogy milyen az egyetem, beszámolt a legfrissebb barátjáról és a jövőre néző terveiről. Sokat nevettünk, aztán fejlesztettük egy kicsit a zongora jártasságom. Mikor apa és Liam bácsi visszaértek nevetve halgattuk végig terjedelmes beszámolójukat. Jókat nevettünk, majd mikor a hócsatából visszatérő egyének nemes egyszerűséggel besétáltak a nappaliba, a magunk útját járva továbbálltunk a kialakuló helyzet következtében. Ez pedig az volt, hogy Sophia néni teljesen kiborult a sok-sok hatalmas tócsán, amit a nyomukban hagytak.
Csendesen tűrtem a napot, de valahogy mindig ugyanazon pörgött az agyam. Csupán a megfelelő pillanatra vártam és ez pont abban a négyórai időpontban érkezett meg, mikor Niall és Louis bácsiék beállítottak. Felosontam a szobámba, és magam mögött hagytam a dühös hangok sokaságát. Fent senkivel nem találkoztam, csak Charlott játszott egy, a kedves gyerekműsorához tartozó babával. A játék magát a főszereplőt, Felicityt ábrázolta. Én is ennek a sorozatnak az egyik szereplőjét vettem meg, mégpedig Pennt, akit anyáék vonakodtak kishúgom kezére adni. Ennek az az oka, hogy ő a gonosz és elég fura dolgai vannak az egyes epizódokban. Charlottnak pedig épp ez tetszik abban az eszement kis szereplőben.
A harmadik emeletre érve már minden erőmmel a kartondobozra koncentráltam, mintha ilyen távolságból ki lehetne nyitni. Az első lépcsőfokra helyeztem a lábam, melybe hirtelen fájdalom hasított. Teljesen megfeledkeztem róla, hogy pár napja gurultam egy nagyot, kicsit úgy érzem, mintha évek teltek volna el azóta, pedig csak két napja volt. Az enyhe fájdalmat félretérve siettem be szobámba, majd elővettem apa dobozát és az ágyra helyeztem. Mellé térdelve kezdtem harapdálni alsó ajkam, végül miután eleget ültem így, a csendbe burkolózva, megadtam magam és feltártam a doboz fedelét. Abban egy lemez volt, sima átlátszó tokban. Piros volt, akár a vér és csupán két felirat állt rajt fehéren:
Eleinte nem tudtam, hogy mit kezdjek vele, hisz már senki nem használ CD-ket, más lépett a helyükre, ebben a mai modern világban.
Végül beugrott. Az egyik szekrényen régi CD-DVD lejátszó hifi állt, egész jó állapotban. Liam bácsi emberei bizonyára ezt is megjavították. A számomra ismeretlen gépezetet tanulmányoztam, majd miután rájöttem, hogy a tetejét lenyomva lehet megtalálni azt a helyet, ahová a kis korongot helyezzük, én is odatettem a sima, piros tárgyat. Becsukás után a lemez forogni kezdett, majd a kis kék kijelzőn megjelent egy szám: 17.
Nagyon izgatott lettem, hisz ez bizonyára azt jelenti, hogy 17 dalt tartalmaz eme lemez és engem ez úgy ért, mint a villámcsapás. Egyrészt mert nem hittem volna, hogy ennyi dal van rajt, másrészt pedig végre elérkezett az a perc, mikor a második One Direction dalom is meghallgathatom. A hifi elején lévő gombok közül egyből megtaláltam azt, amelyikkel váltani lehet a számokat. Csak nyomtam a gombot és tetszőlegesen kiválasztottam egy számot valahol a vége felé és megnyomtam a playt. Ami ezután következett azt már ismeritek. A zene bűvkörébe kerültem és tudnom kellett, hogy mi a dal címe, ezért hát megkockáztattam azt, hogy a nappaliban nézek utána. Próbálkozásom siker koronázta, mert az épp üres volt, a trafikálás ugyanis az étkezőben folyt. Wifi hálózat híján - ami azért hiányzik, hogy a szülők kiélvezhessék gyermekeik osztatlan figyelmét - muszáj volt a számítógép asztalához ülnöm és beírni a dal első néhány sorát, mely megragadt emlékezetemben.
Nem kellett sokáig keresgélnem mivel a világháló egyből felismerte azt, hogy honnan származik írásom, így rátaláltam a Nobody Compares nevű nótára, mely már délután óta betétdalként cseng a fülemben. Meghallgattam ugyan a többi dalt is az albumról, többek közt ez lett az egyik kedvencem a Last First Kiss és az Over Again mellett.
- Te jó ég, mikor hagysz már végre békén? - kérdeztem visszatérve a jelenbe. Jake arcán dühös kifejezés ült, de az enyémet biztosan nem haladta meg.
- Akkor, mikor végre kinyögöd a választ - felelte. Nos, ez körülbelül annyira volt nehéz, mint mikor délután visszaadtam a kulcsokat Liam bácsinak. Ugyanis megkérdezte, hogy hol van a póló, amit felhoztam a pincéből. Azt pedig kora reggel a konyhába menet bedugtam egy régi napilapokat tartalmazó szekrénybe a második emeleti nappaliban.
- Na jó - sóhajtottam. - Gyere, menjünk fel a szobámban és ott elmondok mindent.
Azzal megfogtam a kezét és húztam őt magam után a folyosó végén lévő lépcsőhöz.
- Igen, körülbbelül annyira szorgos, mint egy lajhár - motyogta maga elé édesanyám és nem is ok nélkül. Köztudott világ lustája vagyok, csakhát szeretnék jó színben feltűnni családi körben.
Épp az evőeszközöket törölgettem, mikor Angie és Jake beléptek a konyhába. A hétfő reggel is olyan fagyos volt, mint a vasárnapi. Nagyon régen esett ennyi hó karácsonytájt, de hát fehéren szép az ünnep, nem igaz?
- Jó reggelt! - köszönt Angie és odaállt édesanyja mellé, hogy meglesse mit csinál.
- Mit ügyködsz? - intézte hozzám a kérdést Jake, majd lehuppant mellém. A reggeli furcsa beszélgetés kihallgatása után, semmi kedvem nem volt ránézni, így tekintetem makacsul a poros kanálra szegeztem, melyet tisztogattam
- Törölgetek - vetettem oda a tömör választ.
- Aha - mondta, és erősen megnyomta a szót. - Na de most komolyan. Mit kerestél reggel anyukádék szobájában? Mert biztos vagyok benne, hogy az a pólós sztori csak kamu és...
- Pszt! - akaratlanul is felé fordultam, mutatóujjam pedig a szájára tapasztottam, hogy ne is folytassa. Szemében a komoly megdöbbenés és kíváncsiság tükröződött. Suttogva folytattam:
- Ezt ne itt beszéljük meg, oké?
Lassan bólintott, így hát visszahúztam önálló életre kelt kezemet. Folytattam amit elkezdtem és csendesen figyeltem, amint Angie kioktatja az édesanyját a napi szénhidrát szükségleteiről. Hú, milyen érdekes...
19:03
- Naaaaa? Mikor mondod el? - kíváncsiskodott a mellettem ülő, fodrásztól frissen érkezett fiú. Fekete göndör fürtjeit felváltották a kiszőkített tincsei, melyekaz ég felé meredtek.
Nem nagyon tudtam odafigyelni rá, hisz gondolataim már régóta nagyon máshol jártak. Odakint sötétség borult a tájra, az időjárás jelentés által ígért ígért havas eső pedig kegyetlenül pusztította az ablakot, s minden mást is ami azon túl volt. Fülemben egy mostanra már százszor is meghalgatott dal hangjegyei csengtek. A reggeli már rég véget ért, ahogy a vacsora is. A nap nem is telhetett volna mé gfurcsábban, mint az előző kettő. A Malik família fodrászhoz vonult, Horanék hógolyózni mentek Tomlinsonékkal amikor épp nem hullt semmi veszedelmes az égből, Payne családfő pedig Styles családfővel elment felrakatni a téli gumikat, mert erre eddig még nem került sor. Odafelé pedig kis híján háromszor beleszánkáztak az árokba. Hát igen, apám veszélyes sofőr.
Én egész nap itthon gubbasztottam és Kate-el beszélgettem, aki megmondta, hogy ő bizony nem fog a hóban fetrengeni, így hát itthon maradt velünk. Mesélt nekem arról, hogy milyen az egyetem, beszámolt a legfrissebb barátjáról és a jövőre néző terveiről. Sokat nevettünk, aztán fejlesztettük egy kicsit a zongora jártasságom. Mikor apa és Liam bácsi visszaértek nevetve halgattuk végig terjedelmes beszámolójukat. Jókat nevettünk, majd mikor a hócsatából visszatérő egyének nemes egyszerűséggel besétáltak a nappaliba, a magunk útját járva továbbálltunk a kialakuló helyzet következtében. Ez pedig az volt, hogy Sophia néni teljesen kiborult a sok-sok hatalmas tócsán, amit a nyomukban hagytak.
Csendesen tűrtem a napot, de valahogy mindig ugyanazon pörgött az agyam. Csupán a megfelelő pillanatra vártam és ez pont abban a négyórai időpontban érkezett meg, mikor Niall és Louis bácsiék beállítottak. Felosontam a szobámba, és magam mögött hagytam a dühös hangok sokaságát. Fent senkivel nem találkoztam, csak Charlott játszott egy, a kedves gyerekműsorához tartozó babával. A játék magát a főszereplőt, Felicityt ábrázolta. Én is ennek a sorozatnak az egyik szereplőjét vettem meg, mégpedig Pennt, akit anyáék vonakodtak kishúgom kezére adni. Ennek az az oka, hogy ő a gonosz és elég fura dolgai vannak az egyes epizódokban. Charlottnak pedig épp ez tetszik abban az eszement kis szereplőben.
A harmadik emeletre érve már minden erőmmel a kartondobozra koncentráltam, mintha ilyen távolságból ki lehetne nyitni. Az első lépcsőfokra helyeztem a lábam, melybe hirtelen fájdalom hasított. Teljesen megfeledkeztem róla, hogy pár napja gurultam egy nagyot, kicsit úgy érzem, mintha évek teltek volna el azóta, pedig csak két napja volt. Az enyhe fájdalmat félretérve siettem be szobámba, majd elővettem apa dobozát és az ágyra helyeztem. Mellé térdelve kezdtem harapdálni alsó ajkam, végül miután eleget ültem így, a csendbe burkolózva, megadtam magam és feltártam a doboz fedelét. Abban egy lemez volt, sima átlátszó tokban. Piros volt, akár a vér és csupán két felirat állt rajt fehéren:
ONE DIRECTION
TAKE ME HOME
Eleinte nem tudtam, hogy mit kezdjek vele, hisz már senki nem használ CD-ket, más lépett a helyükre, ebben a mai modern világban.
Végül beugrott. Az egyik szekrényen régi CD-DVD lejátszó hifi állt, egész jó állapotban. Liam bácsi emberei bizonyára ezt is megjavították. A számomra ismeretlen gépezetet tanulmányoztam, majd miután rájöttem, hogy a tetejét lenyomva lehet megtalálni azt a helyet, ahová a kis korongot helyezzük, én is odatettem a sima, piros tárgyat. Becsukás után a lemez forogni kezdett, majd a kis kék kijelzőn megjelent egy szám: 17.
Nagyon izgatott lettem, hisz ez bizonyára azt jelenti, hogy 17 dalt tartalmaz eme lemez és engem ez úgy ért, mint a villámcsapás. Egyrészt mert nem hittem volna, hogy ennyi dal van rajt, másrészt pedig végre elérkezett az a perc, mikor a második One Direction dalom is meghallgathatom. A hifi elején lévő gombok közül egyből megtaláltam azt, amelyikkel váltani lehet a számokat. Csak nyomtam a gombot és tetszőlegesen kiválasztottam egy számot valahol a vége felé és megnyomtam a playt. Ami ezután következett azt már ismeritek. A zene bűvkörébe kerültem és tudnom kellett, hogy mi a dal címe, ezért hát megkockáztattam azt, hogy a nappaliban nézek utána. Próbálkozásom siker koronázta, mert az épp üres volt, a trafikálás ugyanis az étkezőben folyt. Wifi hálózat híján - ami azért hiányzik, hogy a szülők kiélvezhessék gyermekeik osztatlan figyelmét - muszáj volt a számítógép asztalához ülnöm és beírni a dal első néhány sorát, mely megragadt emlékezetemben.
Nem kellett sokáig keresgélnem mivel a világháló egyből felismerte azt, hogy honnan származik írásom, így rátaláltam a Nobody Compares nevű nótára, mely már délután óta betétdalként cseng a fülemben. Meghallgattam ugyan a többi dalt is az albumról, többek közt ez lett az egyik kedvencem a Last First Kiss és az Over Again mellett.
- Te jó ég, mikor hagysz már végre békén? - kérdeztem visszatérve a jelenbe. Jake arcán dühös kifejezés ült, de az enyémet biztosan nem haladta meg.
- Akkor, mikor végre kinyögöd a választ - felelte. Nos, ez körülbelül annyira volt nehéz, mint mikor délután visszaadtam a kulcsokat Liam bácsinak. Ugyanis megkérdezte, hogy hol van a póló, amit felhoztam a pincéből. Azt pedig kora reggel a konyhába menet bedugtam egy régi napilapokat tartalmazó szekrénybe a második emeleti nappaliban.
- Na jó - sóhajtottam. - Gyere, menjünk fel a szobámban és ott elmondok mindent.
Azzal megfogtam a kezét és húztam őt magam után a folyosó végén lévő lépcsőhöz.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése