Lehetőség

2040. december 17., szombat 17:15

1. nap

  Valerie és Angelica mögött gyalogoltam pár méterrel a Cannon Hill parkban. A hűvös téli szél borzolta a hajamat. A hó nagy pelyhekben hullt, ami arról árulkodott, hogy nem sokára eláll. Angie ezért akart eljönni most sétálni. Ki akarta élvezni azt, amiben már nem sokáig lesz részünk.

 Nevetés hallatszott. Valerie gyengéden oldalba bökte a mellette lépdelő szőke lányt, és hirtelen felém fordult. Lenézően pillantott rám, mire én csak megvontam a vállam.

 - Mi az? - Kérdeztem bambán. Talán azért néz rám így, mert lemaradtam mögöttük, vagy mert hiányol? Talán csak azt hiszi valami bánt...

 - Furcsa vagy. - jelentette ki csípőre tett kézzel - Mi a baj?

 Tekintetem a park köves járdájára szegeztem, és melléjük siettem. Közben Angie is észrevette, hogy mindenki eltűnt mellőle és Valerie mellé lépett. Barna hajának és szemének, tökéletes egyensúlyt kölcsönzött fekete kabátja. Szegecses, comb középig érő csizmát viselt szűk farmerrel. Sötét színeivel teljesen Angelica ellentéte volt. Ő vaj színű kabátot húzott, és ugyan ilyen színű csizmát. A hó itt-ott fehér színt kölcsönzött arany szőke hajának.  Valamiért Annabell jutott az eszembe, és bár az ő vonásai élesebbek voltak mint Angie-nek, a hajuk egyformán pompázott. Régen bármit megadtam volna azért, hogy ilyen szőke hajam legyen.

 - Nincs semmi baj. Nem tudom miről beszélsz. - Ez persze nem volt igaz. Gondolataim végig Annabell körül forogtak amíg sétáltunk. Minden amit mondott, és amit nem mondott, erős hatást gyakorolt rám.

 - Jaj, ne hülyíts már! Nem most jöttünk le a falvédőről! - Mordult rám Angie.

 - Figyelj Darcy - kezdett bele Valerie, és mellém lépett - régóta ismerjük egymást, és tudod hogy barátok vagyunk. Számíthatsz ránk, és bármit elmondhatsz nekünk. - Vállamra tette a kezét, és bíztatóan tekintett rám. Elmondjam nekik, hogy mit mondott Annabell? Hinni fognak nekem? - gondoltam.

 - Tudom Valerie. Tudom, hogy számíthatok rátok, hiszen már rég óta barátok vagyunk. Az igazság az, hogy valami tényleg bánt...

 - És elmondod mi az? - Lépett elém Angie.

 Haboztam. Nem adhattam ki Annabellt. Ő megbízik bennem, azt hiszem. Bár ehhez is kétségek fűznek.

 - Igazából, megígértem az illetőnek, hogy nem adom ki ezt a dolgot. Higgyétek el, én elmondanám, de nem lehet! - szomorúan néztem rájuk, és a halvány mosoly ami egyszer csak megjelent a lányok arcán boldogsággal töltött el. Nekem is felfelé kunkorodott a szám sarka. Ahogy egymásra néztünk, és felfogtuk hogy mind mosolygunk, elnevettük magunkat. - Na, gyertek ide! - mondtam, és megöleltük egymást. Igazi baráti ölelés volt, olyan amelyet csak az egymáshoz legközelebb álló emberek szoktak véghez vinni. Carrie és én is mindig így öleljük meg egymást. Ő a legjobb barátnőm, és az első neve még csak nem is Carrie, én folyton így szólítom. Rajtam kívül senki nem mondja ezt neki, ő pedig nem szól nekem emiatt. Carrie igazi neve Satrina Cher Garroway. Egy csodálatos ember. Külföldről származik, és hazájához köthetően magyarul, jelenlegi otthonához köthetően angolul, és az iskola miatt spanyolul beszél. Anyáéknak eleinte kétségeik voltak, hogy Carr rossz hatással van rám, de mikor bemutattam őket egymásnak, minden ilyen érzésük szertefoszlott. Apa járt már Magyarországon, és szerinte nagyon szép hely. Anya azonban aggódott miatta, hogy Carrie egy megszállott, aki csak a rosszra buzdítana. De nem így történt, sőt! Pont fordítva, mert én veszem rá őt, hogy minden féle hülyeségeket próbáljon ki, amik nem végződnek mindig jól.

 A lányok lassan eltávolodtak tőlem, Angie pedig megborzongott. Összedörzsölte a tenyerét és kifújta a levegőt.

 - Ti nem fáztok? - Kérdezte remegő hangon. Én csak elgondolkodva mértem fel a bennünket körülvevő hó födte tájat és rádöbbentem hogy tényleg hideg van. A lábam még mindig sajgott egy cseppet a lépcsőn leborulásom óta, de a gondolataim mindenről elterelték a figyelmemet. Még a fagyos levegőről, és a hulló hóról is.

 - De igen. - felelte neki Angie, majd felém fordult - Vissza menjünk?

 - Én biztosan visszamegyek! - Jelentette ki Miss Horan, és nagy léptekkel indult a park bejárata felé, ahonnan jöttünk.

 - Azt hiszem vele megyek. Még a végén eltéved nekem! - Valerie utána nézett és már éppen indult is, mikor visszapillantott rám. - Te nem jössz?

 - Nem, én még maradok ha nem bánod. Otthon találkozunk! - Elmosolyodtam, ő pedig a fejét kezdte ingatni. Lehet hogy Valerie Malik egy igazi dívának nézett ki, de a barátaihoz mindig hű és jó maradt. 

 Csak álltam, és figyeltem a két egyre távolodó lány alakját. A szakadó hóban már csak a halvány körvonalaik látszódtak. Sóhajtottam és megfordultam, hogy tovább induljak. Minden lépésem alatt csikorgott a hó. Még ha csendben is akartam volna haladni, akkor sem sikerült volna. Gondolataimba merültem, és ismét Annabellre gondoltam. A lány csapzott külsejére, és arra ahogy egyszer csak megváltozott a haja. Ez pedig akkor következett mikor én megnyugodtam. Furcsa egybeesés lenne, de ez biztos nem csak véletlen. Valami köze lehet a nyaklánchoz. Akaratlanul is a mellkasomhoz kaptam, amin ott pihent a maga hideg tapintásával az öt ágú csillagos lánc. Amióta csak rajtam van, furán érzem magam. Nem tudom mi teszi, vagy hogyan de így van...

 - Min gondolkodsz annyira? - Kérdezte egy furcsán ismerős, de nem kellemes hang. Az egyik fa mögül jött. Ijedten megtorpantam és elfordítottam az arcom a hang irányába. A fehér havon, egy köpenyes alak lépdelt felém közeledve. Arany tincsei kibuktak a csukja alól, mely teljesen eltakarta a lány arcát. Hangja édes volt, és kellemesen csengett. Fehér, földig érő köpenyt viselt, mely olyan hosszú volt, hogy egy részét maga után húzta. Mikor megállt hátraejtette a csuklyát és sejtésem beigazolódott. A két fa között ott állt egy lány, még pedig nem is akár kicsoda.

 Annabell.

 Bőre sápadt volt, haja viszont rémisztően csillogott az ezüstös fényben. Mosolygott rám, de ez nem egy kellemes, vagy bájos mosoly volt. Inkább ijesztő, és lesújtó.

 - Annabell. - Suttogtam és közelebb lépett.

 - Mondd, kedvesem. - Felelte némiképp kedvesen.

 - Miért jöttél? Mikor nemrég találkoztunk eltűntél a szobámból. Lehet hogy egy órája volt csak, de eltűntél. - Zavarodott voltam. A lány mostanra teljesen megváltozott. Tiszta volt, és gyönyörű. Kedvem támadt irigykedni rá.

 - Azt hitted talán, hogy sosem jövök vissza hozzád? Ugyan Darcy! Ennél még neked is okosabbnak kellett volna lenned. - legyintett a kezével és elindult felém. Én rémülten hátrálni kezdtem, azonban megbotlottam és hátraestem. A hóban kúszva próbáltam távolodni, viszont ő gyorsabb volt és előttem termett. - Nem kell félned! Nem bánthatlak.

 - Akkor meg mit akarsz, ha nem bántani? - Suttogtam a rémülettől remegő hangomon.

 - Válaszokat akarok neked adni Darcy. Olyan kérdésekre, melyekre senki más nem tud válaszolni, vagy csak nem akar. Akár el is kezdhetnéd feltenni őket, de persze csak akkor ha adsz is érte valamit. A mai világban már semmi nincs ingen. - Harsányan felkacagott és kinyújtotta felém az egyik kezét, hogy felsegítsen. Én csak meredtem rá.

 - Mit akarsz tőlem? 

 - Elmondom, de csak akkor ha most szépen felállsz. Tudnod kell, hogy nem sokszor nyújtok segítőkezet másoknak, és ha nyújtok, akkor hasznos elfogadni. - Kipirosodott kezem kinyújtottam felé, és ő felhúzott a földről.

 - Mit szeretnél a válaszokért cserébe Annabell?

 - Van számodra egy alkum...

Drága olvasóim! 

Nagyon köszönök nektek minden kommentet, dicséretet és a felvilágosítást az emberi lustaságról! :) Az különösen tetszett. További véleményeket is szívesen fogadok a mostani fejezetről.

Meghoztam nektek az új részt, és nagyon sajnálom a nagy kihagyást de ígérem hogy a téli szünetben gyakrabban hozom majd a részeket, valamint remélhetőleg minden hétvégén megörvendeztetlek majd titeket. 

Ráadásul, decemberre terveztem is egy új blogot, ami ezzel komoly kapcsolatban lesz, ugyan is Darcy legjobb barát nőjének a téli élményeit fogja bemutatni. Róla ebben a részben megtudtatok néhány dolgot, és elárulom hogy Annabell őt is elég jól megbolygatja majd, hasonlóan mágikusan, de nem akarom lelőni a poént. Erről majd még tájékoztatlak benneteket részletesebben.

Addig is, jó olvasást!! :D

xx Esther