Válasz

2040. december 18., vasárnap 09:17
2. nap

  - Hogy mondod kicsim? - kérdezett vissza anya. Jól tudja, hogy utálom, ha kérdéssel válaszolnak a kérdéseimre, de ő azért direkt is azt teszi.

 - Hagyd, Nati. - szólt oda neki apa. - Majd én. - eddig meredten bámult a tányérjára a kérdés hallatán, most pedig semleges tekintetét rám helyezte. Az asztalnál az összes felnőtt mintha megfeszült volna, de mindez csak egy röpke másodpercig tartott. Aztán folytatták azt, aminek éppen a közepén tartottak. - A kérdésedre a válasz kislányom az, hogy igen. Mikor annyi idős lehettem mint te meg Angelica göndör hajam volt.

 - Akkor ezt - megfogtam az egyik hosszú barna, göndör fürtömet és a magasba emeltem - tőled örököltük? Én, Charlott és Harry is?

 - Úgy van szívem. - válaszolta apa higgadtan, és Zayn bácsi felé fordult, aki végig figyelmesen nézte a jelenetet. Hát persze! Apa volt a göndör hajú fiú, pedig nagyon reméltem, hogy az álom csak egy hazugság volt. Azonban nincs ilyen szerencsém. Elismerem, annyira nem is lepett meg a dolog, hiszen kaptam ez előtt jeleket. Titkon viszont reméltem, hogy az apám fiatalkori éne nem rémálmaim főszereplője. - Nem igaz, Zayn?

- Én inkább nem avatkozom bele a családi dolgaitokba. - emelte fel bácsikám a kezeit védekezően, mire az asztal másik felénél valaki felkuncogott. Oda néztem és sejtésem beigazolódott. Természetesen az én örök bohóc Louis bácsikám volt az.

 - Nagyon bölcs döntés Zaynie. - nevette, mire a mogyoróbarna szemű férfi grimaszolt, aztán evett tovább.

 A reggeli többi része nyugodtan telt. Mindenki evett, ivott és beszélgetéseket folytatott a mellette ülő emberen keresztül, valahova máshova. Én példának okáért Kate-el beszélgettem, aki tőlem 4 emberrel ült arrébb. Ez a négy ember volt Valerie, mellette Will, mellette Harry, mellette pedig Olivia. Ezen a 4 emberen keresztül "beszélgettem" Kate-el, az egyetemi tanulmányairól. Nagyon jó társaságnak bizonyult, azonban egy idő után mintha elmúlt volna a beszélgetés kezdeti bája, így abbahagytuk. Zayn bácsi apával tárgyalt valamit a politikával kapcsolatban, ezért inkább befogtam a fülem, hisz nem tervezek miniszterelnök lenni. 

 Úgy gondoltam, hogy keresnem kéne egy kevésbé komoly beszélgetést, így Jake irányába fordultam. 

 - Niall bácsi, ide adnád a sót? - kérdezte a mellettem ülő fiú.

 - Hát persze Jake! - mosolygott Niall bácsi, és átnyújtotta a mellettem ülő fiúnak a sótartót, aki tőle srégen ült. 

 Az ülésrend nálunk úgy van, hogy a lépcsőlejáró egyenesen egy folyosóra juttat, amin ha végigmész az étkezőbe jutsz. Az étkezőben van egy olyan nagy ablak mint a szobámban, ez pedig a plafontól egészen a földig ér. Az asztal itt van elhelyezve. Az ablak felőli oldalon ülnek a felnőttek, a folyosó felőli oldalon pedig a gyerekek. Ha leülünk a felnőttek helyére, akkor közvetlenül velünk szembe van egy boltíves átjáró a nappaliba, a szomszédos falon pedig egy a nappaliba. Ez a két helyiség egymás mellett van. A nappaliból nyílik egy ajtó közvetlenül a konyhába. A tegnapi álmomban is ez az ajtó szerepelt A folyosó felőli asztalfőn mindig Liam bácsi ül, a másikon pedig a napi főszakács. Ez egy nálunk mára már megszokott rendszer. 

 Mikor Niall bácsi átnyújtotta a sótartót, tekintete átfutott rajtam. Azonban mikor észrevette, hogy őt bámulom visszanézett, én pedig ragyogó kék szemeivel találtam szembe magam. Eddig észre sem vettem, hogy milyen szép szeme van, most viszont más helyzetből néztem a tengerszín szempárba. Mégpedig úgy, hogy múlt éjszaka álmomban is láttam.

 Arcomból minden szín kiszaladt, és elkerekedett szemekkel fordítottam el a fejem. Arcom kezeimbe temettem, és mély gondolkodásba estem. Niall bácsi szemei pont olyanok voltak, mint a szőke hajú srácé az álomból. Nem is egy álomból. Nem tudom, hogy most mi van. Mégis mi ez!? Az a fiú biztos nem lehet...

"Lábujjhegyen lopództam el az ajtó mellé, ahol csendesen megbújva kezdtem hallgatózni.
  - Éhesek vagytok? - kérdezte egy férfi, vagy inkább fiú hang.
  - Én nagyon is! - szólt vissza neki egy másik.
  - Niall, te mindig éhes vagy! - szólt rá egy harmadik, úgy tűnik Niallre.
  - Nem is igaz! - védte meg magát Niall.
  - De, igaz. - szólt ismét a legelső hang, ami nekem szörnyen ismerős volt. Nem tudtam beazonosítani, de ismertem... valahonnan. - Mit kértek vacsorára?
  - Én csirkét .- egy ajtó csapódott és gyanítom az a srác ment be rajta aki a csirkét kérte."

 - Uram Isten... - suttogtam az emlék hatására. Hisz a fiút Niallnek hívták az álomban, mégpedig ő az a Niall volt akit én ismerek! Az a szőke hajú fiú Niall, az én Niall nevű bácsikám, csak fiatalon! Ahogy apa is, de akkor itt mindenki más is...

 "- Te mit keresel itt? - villany felkapcsolódott és egy rövid, tüsis hajú srác vont kérdőre a szoba másik végéből. Csak hallgattam, és kikerekedett szemekkel néztem őt. - Nem hallasz talán!? Mit csinálsz itt!? - ismételte meg a kérdést sokkal hangosabban, és azt hiszem ezt már a csirkések is meghallották.
- Mi a baj Liam? - jött egy hang a konyhából."

- Ezt nem hiszem el... - az újabb álomba illő kép szertefoszlott a szemem előtt, én pedig meglepően gyorsan keltem fel az asztal mellől, ez pedig mindenkinek feltűnt.

 - Mi a baj bogaram? - kérdezte Perrie kíváncsian.

 - Itt? Körülbelül minden. - mondtam mély lélegzetet véve és hátraléptem egyet. Az öt családfőre néztem, aztán megpróbáltam őket annak az öt fiúnak a helyébe illeszteni akiket az előbb láttam. Az eredmény pedig nem meglepően, túlzottan egyezett. 

 - Hogy mondod, Darcy? - csatlakozott a beszélgetéshez El néni.

 - Úgy, ahogy hallottátok. - válaszoltam pimaszul és éreztem, hogy lábaim remegni kezdtek a sokk hatására.

 - Darcy, én ezt nem értem! Olyan furán viselkedsz tegnap óta! - kezdte apa - Mi bánt?

 - Egyet értek apáddal, kislányom. Nagyon fura vagy mostanában, de nem csak tegnap óta. Az elmúlt pár hétben is ilyen voltál. Mi az oka?

 - Mintha érdekelne! Hisz egyszer sem kérdezted meg! - vontam felelősségre a saját anyámat. Eddigre már szinte mindenki engem figyelt és a falfehér arcomat. 

 Nem bírtam tovább, végigrohantam a rövid folyosón, egyenesen fel az emeletre, a szobám rejtekébe. Nem követett senki, de még mielőtt eljöttem volna, hallottam apa kiáltását:

 - Darcy, azonnal gyere vissza!

 - Hagyd, Harry! - mondta neki Liam bácsi. - Ez csak egy tinédzser kori trauma lehet. Majd elmúlik!

 Lihegve rontottam be a szobámba, majd becsaptam magam mögött az ajtót. Lehet, hogy ez nem volt túl szép tőlem az imént, de muszáj volt végre kiengednem azt, ami bennem dúl. Még akkor is ha ez másoknak nem tetszik. Gyenge vagyok, mert félek elveszíteni a szeretteim, de ez ellen én nem tehetek semmit. Inkább háttal az ajtónak támaszkodtam, és lassan csúsztam a föld felé, míg magával nem ragadott saját kis világom bejárata.

Drága olvasók!

Elnézést kérek tőletek a nagy csúszásért de megpróbálok ezentúl rendszeresen minden hétvégén hozni nektek egy-egy részt. Eddig ez azért maradt ki, mert ugye most kellett írni az írásbeli felvételit, az utolsó héten pedig eltiltottak az internettől. :(

Azonban már mindennek vége, kivéve azt a szóbelit amire majd február 22-én kerül sor az egész felsős biológia-kémia tananyagból, szóval akkor se várjatok tőlem semmi komolyat. 

Szombaton higgyétek el eszembe jutottatok, hisz megígértem nektek! ;) Most pedig remélem tetszett az új rész! Várom a véleményeket és azt is, hogy nektek, hogyan sikerült a központi. Nekem a magyar ment, a matekban meg csak az utolsó 3-at nem tudtam! :)

xx Esther