Nehéz vallomás

2040. december 21., kedd 13:03
5. nap

 - Oké - kezdtem a szónoklatot. Angie, Olivia, Kate és Valerie az áagyam előtt ült. Engem figyeltek, ahogy idegesen járkáltam fel-alá a szobában. Ideges voltam, úgy éreztem, hogy ez életem egyik legnehezebb vallomása. 
 Tegnap délben összetörtem annak a fiúnak a szívét, akit már kisgyerek korom óta ismertem. Belém szeretett, de nem viszonoztam érzéseit, illetve viszonoztam, csak egyszerűen nem lehetünk eggyütt. Mostanában rengeteg minden szakadt a nyakamba. Anabell és az alkunk, a rémálmaim felerősödése, a szüleim aggodalma és itt volt még a péntek is. A nap, mikor minden megváltozik, ha nem szúrom el ezt az alkalmat. Már csak három napunk maradt a felkészülésre, de én bízom a lányokban. Tudom, hogy nem fogunk elbukni.
 Hirtelen a délelőtti beszélgetés jutott eszembe, amit Willel folytattam. Mostanában szinte csak vele tudok úgy beszélgetni, hogy közben nem hazudok a szemébe.
 - Nyugodj meg! Menni fog - bíztatott mosolyogva. Sötétkék nagykabátot viselt, haját kötött sapka alá rejetette.
 Az kocsifelhajtón álltunk, körülöttünk csak a nagy fehérség. Az égből nagy pelyhekben hullott a hó, ami arra engedett következtetni, hogy hamarosan abbamarad a már napok óta tartó hóvihar. De tudtam, hogy ha el is áll, utána pár óra múlva megint rázendít. Ilyenek voltak az elmúlt napok azóta... mióta megérkeztünk. Szerettem volna azt hinni, hogy ennek semmi köze Annabellhez és a rémálmaimhoz, de tudtam, hogy reménykedésem hiábavaló. A lelkem mélyén biztos voltam benne, hogy ez mind miattunk van. A jéghideg szél az arcomba fújt, melyen vörös rózsák nyíltak. 
 - Mondani könnyű - hangzott a feleltem. 
 Karba tettem a kezem magam előtt, mintha ezzel próbálnám megvédeni magam a szeszélyes időjárással szemben, holott tudtam, semmi esélyem. Mostanában minden olyan reménytelennek tűnt, mintha kiszívták volna a boldogságot és a nevetést a világból. Amint az ember kitette a lábát az ajtón, átjárta a kétségbeesés fagya és perceken belül dideregni kezdett. Mindegy volt, hogy mennyire meleg öltözött fel az illető. 
 A közlekedés megsemmisült a sok hótorlasz miatt. Az utcára egy lélek sem merészkedett, csak, ha a biztos halálba kívánkozott. A hírekben egyre több hajléktalan haláláról számoltak be, egyre több holttestet találtak a hó alatt. Az autók téli gumival sem tudtak megkapaszkodni a vastag jégpáncélon. Féltem, hogy három nap múlva mi is az árokban, vagy az alvilágban kötünk ki a belvárosi Árapály vendéglő helyett.
 - Tudom, hogy nehéz most neked - törte meg gondolatmenetemet Jake hangja. - Amit tegnap tettél... - csuklott el a hangja. - Az nagyon megviselhetett.
 - Meg is viselt - hajtottam le a fejem. A kezemben lévő lapáttal félrehajítottam egy újabb adagot a hóból.
 - Gondolom nem beszéltél azóta Jake-el - tippelt Will.
 - Nem. Nyilvánosan kerüljük egymást - sóhajtottam egy nagyot, miközben a fiú is nekilátott közös feladatunknak. Louis bácsi először Lucasszal akart kiküldeni, de a fiú éppen akkor vonszolta le magát a lépcsőn ásítozva. Apja megparancsolta neki, hogy azonnal öltözzön fel és segítsen nekem, de a nagy sietségben (egy fokkal lassabban vánszorgott) nem vette észre, hogy csukva van az üvegajtó...
 Itt jött a képbe Jake, aki rám ügyet sem vetve közölte Louis bácsival, hogy most tanulnia kell a szünet utáni nagy fizika felmérésére. Harry, az én hősies testvérem, valami idétlen játékot nyomkodott a szobájában és szinte meg sem hallotta, hogy kiabálunk neki. Val és Angie egymás körmét pingálták ki, Kate tanult, Olivia pedig passzolta a feladatot. Will azonban hősiesen közbelépett és megmentette a helyzetet. Felajánlotta, hogy önként segít nekem, mert, idézem: "Én nem vagyok olyan lusta, mint a többiek." - a "lusta" szót direkt hangosabban ejtette ki. 
 - Értem - mondta most a fekete hajú srác. 
 - Nagyon furcsa ez nekem - adtam hangot annak, ami a szívem legjobban nyomta. - Régen, mikor ilyen nyaraláson voltunk mindig annyi időt töltöttünk együtt, most meg szinte felém se néz.
 - Csodálkozol ezen? - dorgált Will. - Hiszen összetörted a szívét!
 - Mert százszor jobbat érdemel nálam! - kiáltottam és szúrós pillantást vetettem rá. - Miért nem vagy ezt képes megérteni?
 - Én megértem - emelte fel a kezét védekezően. - Csak azt nem értem, hogy miért kellett ezt ilyen hirtelen tenned. A tudtára adtad, hogy kihallgattad az egyik magánbeszélgetését, amiben épp az irántad érzett szerelméről beszélt valakivel - Will pillantása vádló volt, de tartottam a szemkontaktust. - Ez már magában sértő, de az, hogy bejelented neki mennyire elcseszted a dolgokat azzal, hogy megcsókoltad, már felháborító. 
 - Nem tehettem mást - vontam vállat, aztán tovább lapátoltam.
 - De igen, mást is tehettél volna! 
 - Például? - sóhajtottam.
 - Mondjuk várhattál volna az akció utánig! - ez volt az a pillanat, mikor dühös lettem. A méreg, mint kis gyufaláng gyúlt a bensőmben és egyre közeledett a kandallóhoz.
 - Hogy még jobban magába zuhanjon? - kérdeztem feldühödve. - Azért, hogy végleg megtörjön benne valami? Azért, hogy egyszerre tudja meg, hogy a lány akit szeret nem akar vele lenni és, hogy az apja egész életében hazudott neki?! - kiáltottam magamból kikelve és földhöz vágtam a lapátot.
 - Erre.. - kezdte elcsukló hangon. - Erre nem is gondoltam.
 - Igen, hát persze, hogy nem gondoltál! - szóltam még mindig hangosabban a kelleténél.  - Nem arról vagy híres, hogy sokat szoktál gondolkodni! - a gyufa elérte a kandalló párkányán lévő papírt és a láng egyre beljebb haladt, a fák közé.
 - Most meg mégis miért sértegetsz?! - kiáltott rám Will. - Mit ártottam én neked? - kérdezte visszafojtott hangon.
 - Arról papolsz nekem, hogy mit miért csináltam, miközben te még rosszabbul csináltad volna!
 - Nyugodj már meg, Darcy! Felkelted a szomszédok figyelmét - tette hozzá halkabban és a szomszédos házak ablakai felé intett. A mi nyaralónk második emeletének egyik függönye is, mintha kicsit elmozdult volna. Nem volt időm azon gondolkozni, hogy vajon kinek a szobájából nyílik az ablak, mert ahhoz túlságosan is túl voltam fűtve.
 - Nyugodjak meg? - kérdeztem hitetlenkedve hátrébb léptem. - Úgy beszélsz, mintha ez a világ legtermészetesebb dolga lenne, pedig nem az! A szüleim azt hiszik, hogy megbuggyantam és pár hét múlva valószínűleg kényszerzubbonyva zárva fogom szemlélni a világot az ablakok nélküli szobámból! De nem is ezzel van a baj, hanem azzal, hogy lassan én is kezdem elhinni, hogy így lesz! - azzal térdre estem magamban füstölögtem tovább. Nem ejtettek kétségbe iménti szavaim. Sőt! Az eddig érzett szomorúság és félelem, mintha haraggá változott volna.
 Dühé, amely az egész világra, s annak minden lakójára irányult.
 Lefeküdtem a hideg hóba és vártam. Nem tudom, hogy mire, de vártam. Csend vett körül. Semmi sem mozdult a környezetemben, csak a hó hullott tovább, mintha az idő ura megállította volna a földet és csak a hóviharnak engedte volna meg, hogy tovább mozogjon.
 - Itt vagy?! - lóbálta meg a szemem előtt kezeit Angie. Hunyorogtam párat, majd az előttem ülő lányok felé néztem, akik felhúzott szemöldökkel, zavarodottan meredtek rám.
 - Ja... - kezdtem még mindig merengve. - Igen, persze. Csak eszembe jutott valami.
 - Mondjuk az, hogy mit keresünk itt? - kérdezte Valerie.
 - Vagy az, hogy mikor lesz vége? - mosolyodott el pimaszul Kate.
 - Nem, ezek közül egyik sem - ráztam meg a fejem. - Vagyis... Eddig is tudtam, hogy mit csinálunk itt, de csak most jöttem rá, hogy hol kezdjem el a mondandóm - jelentettem ki, majd az ajkamba haraptam.
 - Nos, akkor hallgatunk! - mondták a lányok.
 Tudtam, hogy az elkövetkezendő percek nehezek lesznek mindannyiunk számára, hisz ez a téma rejtve maradt előttünk, az elmúlt években. A szüleink bűnös titkot őrizgettek. Eltitkolták előlünk, hogy a mi korunkban, ők világsikerű pop sztárok voltak és a világot járták. Milliók imádták és sikoltozva köszöntötték őket, ha megjelentek valahol. Mindent elrejtettek és mi még csak kérdőre sem vontuk őket azért, hogy miért nem mutattak akár egy képet is a tinédzser korukból. Nem kérdezősködtünk, mert úgy gondoltuk, hogy a mi korunkban ők az iskolapadot koptatták és keményen tanultak, eszünkbe sem jutott, hogy a világot járták repülővel vagy busszal. Mi egy átlagos, unalmas életet képzeltünk el nekik, holott talán a mi életünk unalmas az övékéhez képest.
 - Mikor kicsik voltatok, a szüleitek biztos rengeteg képet készítettek rólatok. Fényképeket, miközben játszotok a játékaitokkal, vagy éppen kiballagtok az iskolából, óvodából. Minden emlékezetes pillanatot megörökítettek. Családi nyaralások, karácsonyi ajándékbontás, osztálykirándulások - rájuk néztem, mire bólintottak. Tekintetükből sugárzott, hogy nem tudják, mire akarok kilyukadni. - Ti láttátok valaha a szüleitek érettségi fotóját?
 - Hát persze! - mondta Angie, majd összeráncolta a homlokát, ahogy emlékezni próbált. - Anyáé kint van a nappaliban, ahogy a diplomája is.
 - És Louis bácsiét is láttad? - halványan elmosolyodott, de aztán lefagyott arcáról a vigyor. - Vagy esetleg ti? - néztem a többiekre. - Láttatok valaha egytlen képet is az apátokról abból az időszakból, mikor annyi idősek voltak, mint mi? - jelentősen megnyomtam minden szót. Azt akartam, hogy leessen nekik, mi a helyzet.
 Tanácstalanul néztek egymásra, majd rám pillantottak.
 - Miért kérdezel tőlünk ilyeneket Darcy? - kérdezte Kate. - Mire akarsz kilyukadni?
 Gyanakvóan méregetett, mintha az arcomról leolvashatná a választ. Csakhogy ebben a pillanatban ez nem volt egyszerű. Fogalmuk sincs arról, hogy mi van a háttérben.
 Kate idegesen maga alá gyűrte lábait és ajkába harapott. Nem tudott mit kezdeni a társaságot hosszú percekig körülölelő csenddel. Angie fészkelődni kezdett, de én csak tovább bámultam magam elé a semmibe, aztán Oliviánál betelt a pohár:
 - Az hát! - állt ki mellette. - Milyen jelentősége van a szüleink tini kori képeinek? Nem vagyok kíváncsi a sok unalmas fotóra!
 - Ami azt illeti - kezdte Angie -, én soha nem is kértem apát, hogy mutasson magáról képeket.
 Rá emeltem a tekintetemet, mely szinte semmit sem mondott a körülöttem ülőknek. Hideg volt és fagyos, akár az időjárás.
 - Ha kérted volna, akkor sem mutat - mondtam hűvösen.
 - Ezt hogy érted? - szaladt fel Kate szemöldöke a homloka közepére.
 - Soha nem éreztétek úgy, hogy valami lappang a levegőben? - néztem rájuk jelentőségteljesen. - Hogy van valami a kulisszák mögött, amiről nekünk sejtésünk sincs?
 - Ezzel meg mit akarsz Darcy? - szakított félbe Valerie, de én folytatta.
 - Olyan érzés, mintha nem kaptál volna VIP belépőt egy koncertre, pedig ott láttad volna a lényeget a koncertről?
 - Nem, még sose gondoltam ilyenekre - rázta a fejét Olivia.
 - Ami azt illeti, eddig én sem - vallottam be. - De aztán néhány nappal ezelőtt megtudtam valamit, ami kicsit kifordított önmagamból. Felfedte előttem magát egy titok és úgy érzem, hogy erről nektek is tudnotok kell. Muszáj elmondanom, hogy aztán majd tisztázni tudjuk - vettem egy mély levegőt, aztán lehunytam a szemem. Megpróbáltam összeszedni a gondolataimat.
 - Milyen titok? - kérdezte Angie, de Kate leintette.
 - Hadd beszéljen! - szólt rá. - Mondd, Darcy! Érdeklődve hallgatunk.
 Hangosan kifújtam a levegőt, majd törökülésbe helyezkedtem.
 - 2010-ben, a britt X Factor válogatóján, megjelent öt fiú. Ezek a fiúk sikeresen vették az első akadályt és tovább jutottak a táborba. Itt azonban már gondjaik támadtak. Néhányuk úgy érezte remekül teljesített, mások nem volt megelégedve magukkal. A mentorok is így éreztek, hisz az öt fiú közül egy, már megjárta korábban a tábort és sikeresen hagyta el azt. Ezen a napon viszont, ez nem így történt - rövid szünetet tartottam, melynek a lányok feszengve várták a végét. - Mikor eljött a fiú kategória továbbjutóinak a felsorolása, ők nem voltak köztük. Sírva és elkeseredve sétáltak le a színpadról, miközben azon járt az eszük, hogy nem sikerült. Ennyi volt.
 - És aztán mi történt? - türelmetlenkedett Angie. Rámosolyogtam, aztán folytattam a történetet.
 Mikor a fiúk már a mélyponton jártak, megjelent egy ember a stáb tagjai közül és felsorolt négy lány és öt fiú nevet. Az ő nevüket. Egyikük azt mondta, hogy csak azért tartják itt őket, hogy sírjanak, de tévedett. Mert ott és akkor, a színpadon megalakult egy banda. Egy öt tagú fiúbanda, mely akkor még csak nem is sejtette, hogy mi vár rájuk az elkövetkezendő években - a történet kezdett pozitív irányba indulni. Már csak a csattanó hiányzott. A végkifejlet.
 - És mi várt rájuk? - kérdezte Valerie csillogó szemekkel.
 - Mi történt ezután? - kíváncsiskodott Angie.
 - Megnyerték az X Factort? - tett fel egy újabb kérdést Kate.
 - Mi az az X Factor? - nézett rám összeráncolt szemöldökkel és furcsa hangsúllyal Olivia. Elnevettem magam. Hogy ez a lány mit nem tud kérdezni! Val megvetően nézett rá.
 - Te hülye! Az egy tehetségkutató műsor volt még régen! - okította, mire Kate elmosolyodott. - De most inkább folytasd, Darcy! És semmi hülye kérdés - sandított Olivia felé.
 - Jó, na! - csapott a térdére a szőke szépség. - Folytasd csak, Darc!
 Csukott szemmel mély levegőt vettem, aztán kinyögtem az utolsó mondatokat:
 - Azon az estén, megalakult egy öt személyes fiúcsapat, melynek hamarosan a mentorok házában kellett teljesítenie, de! A tagok nem ismerték egymást, ezért kaptak pár hetet arra, hogy összeszokjanak és felkészüljenek a jeles alkalomra. Mentoruk, Simon Cowell tovább vitte a fiúkat, sikeres első közös fellépésük után, az élő showba. Így a One Direction nevezetű fiúbanda lett a három kiválasztott közül az egyik. A tagok...
 Hangom elcsuklott, torkomban gombóc kezdett növekedni. Hirtelen nem tudtam kinyögni az általam oly jól ismert öt személy nevét. A többiek izgatottan várták a neveket, talán rá sem jöttek, hogy a saját apjukról beszélek.
 Mikor a csend már kínossá vált, a kezdték unni.
 - Nyögd már ki! - kiáltották egyszerre.
 - A tagok Louis Tomlinson, Niall Horan, Liam Payne, Zayn Malik és Harry Styles - egyenként a szemükbe néztem, mikor az apjuk nevét mondtam. Látni akartam, hogy milyen lehettem én, mikor nemrég megtudtam. - Ők a One Direction.


Drága olvasók!

Hááát, megtörtént. Darcy végre bevallotta a lányoknak a titkot, melyet ez az öt fiú oly régóta rejtegetett. Hogy mi lesz ezután? Meglátjátok! De azt tudnotok kell, hogy még rengeteg meglepetés vár rátok az elkövetkezendő időben! Viták, varázslat és néhány piszkos kis húzás, a mi egyetlen Annabellünktől.
Remélem a rész elnyerte a tetszéseteket. Pipáljatok, kommenteljetek, jöhet hideg-meleg! Ne kíméljetek!
Persze csak akkor, ha vannak még olyanok, akik olvassák a blogot. :)
Egy hét múlva találkozunk, addig is kellemes időtöltést!

xx Esther

  
 

4 megjegyzés: