Küllönleges meglepetés

 

2040. december, 17., szombat 11:41

1. nap

 Egy önfeledt mosollyal fordultam meg, és a velem szemben álló fiú kitárt karokkal várta, hogy megöleljem. Jake, a számomra talán legkedvesebb személy az ellenkező nem soraiból. Fekete, göndör haja ugyanolyan volt, mint mikor utoljára láttuk egymást, kék szeme pedig a borús idő ellenére is csillogott. Bőröndöm a földön hagyva gyors léptekkel indultam felé, hogy a karjaiba ugorjak, és így is tettem.

 - Annyira hiányoztál Darc. - Motyogta a vállamba.

 - Te is nekem, Jake. - válaszoltam suttogva, majd eltávolodtam tőle - Mesélj!

 - Előbb talán be kéne cipekedned. - Mosolyodott el a csomagokra mutatva.

 - Ebben egyet értünk. - Haladt el mellettünk apa, legalább 6 szatyor, és 3 bőrönd társaságában.

 - Jó napot Mr. Styles! - Intett neki Jake.

 - Szia Jake! - Biccentett felé apa, de ennek az lett az eredménye, hogy kis híján elesett a sok cuccal együtt.

 Ekkor azonban kinyílt a ház ajtaja, azon pedig vagy 8 ember rohant ki. Köztük volt El és Sophia néni, de megpillantottam Lou bácsit és Mr. Payne-t is. Angelica és Valerie felém szaladtak, majd szorosan megöleltük egymást. A felnőttek mind üdvözölték az érkező szüleinket, jókat mosolyogtak és segítettek apámnak a pakolásban. Mi Angelica, Valerie és Jake társaságából figyeltük az eseményeket, de néhányan ráeszméltek hogy Harry, Charlott és én is itt vagyunk. Sophia néni felénk közeledett, miközben apa és anya boldogan társalogtak az udvar közepén.

 - Te jó Isten! Darcy, ez tényleg te vagy!? - Nézett rám elsápadva az ismerős arc.

 - Hát, azt hiszem hogy igen. - Emeltem meg magam mellett a kezeim és  végigmértem a kinézetem.

 - Csodásan nézel ki! - Ölelt át a fogadott nénikém, és egy puszit nyomott az arcomra. Elengedtük egymást, ő pedig áttért a testvéreimre.

 - Gyere, menjünk. - Bökött oldalba Angelica, és a csomagom magam után húzva elindultunk a bejárati ajtó felé.

 - Ki van még itt? - Tettem fel az ironikus kérdést, mire a lányok csak megrántották a vállukat.

 - Lucas, apa, anya, Sara, Jenna, Kate, James, Li bácsi, Lou bácsi, Sophia néni, Naomi néni... - Kezdte sorolni Valerie, én pedig figyelmesen hallgattam.

 - Egyszóval már mindenki. - Foglalta össze röviden Angie.

 Beérve a házba ismerős látvány fogadott. Szürke falak, fekete fogas, ami tömve volt kabátokkal, fehér, fa padló. És ez csak a kezdeti kis folyosó volt. A kabátunkat levettük, és a fogasra akasztván indultunk tovább. A falakon végig, művészibbnél művészibb festmények tekintettek le rám, amire csak egy mosollyal válaszoltam. Bőröndöm kerekeinek a hangja vízhangzott a hosszú folyosón, mígnem beértünk a nappaliba, ami a kelleténél, most kicsit ismerősebbnek tűnt. A fekete kanapén, a berakásos kandalló előtt megpillantottam Lucas alakját, mire elmosolyodtam.

 - Lucas Tomlinson. - Szóltam neki, mire felém kapta a fejét, de nem volt egyedül. Kezeiben egy kisgyereket tartott akit szintén egyből felismertem.

 - Darcy Styles. - Válaszolták egyszerre a nővérével, aki most lépett be épp a szobába. Lucas felállt, és elindult felém, a kis tipegő pedig mellette haladt.

 - Szia Kate! - intettem az ajtófélfának támaszkodó lánynak, majd ismét a fiú felé fordultam - Ő itt, ugye nem? - Néztem meglepődve a csöppséget.

 - De. - Helyeselt.

 - Ez most tényleg komoly? - hitetlenkedtem tovább - Jenna?

 - Az én hugicám. - Büszkélkedett Angelica, mire belebokszoltam a vállába és lehajoltam a kislányhoz. Jenna, a legelbűvölőbb kislány akit eddig láttam. Kék szemeit kihangsúlyozza a rövidre vágott, fekete haja. Mikor utoljára láttam fél évvel ezelőtt, még járni is alig tudott, most azonban egy gyönyörű kislány állt előttem.

 - Jenna! - Mondtam neki és kitártam a kezeim, mire ő felém szaladt, és átöleltem. Felálltam és a kezeimben tartva őt kérdeztem. - Emlékszel még rám?

 Nem válaszolt, csak bólogatni kezdett erre pedig mind egyszerre elnevettük  magunkat. Valerie, Angelica, Lucas, Kate, Jake és én leültünk a nappaliban a fekete díványra, és elkezdtünk mesélni egymásnak, hogy kivel mi történt. Jöttek a viccesebbnél-viccesebb történetek, és az egyre csak romló tanulmányi átlagokról szóló beszámolók. Nagyokat nevettünk a másikon, meg azon hogy Lucas majdnem megbukott kémiából, és elmesélte miket írt a dolgozatokba. Akkora butaságokat, hogy olyat még nem hallottam, esküszöm!

 Nagy örömködésünk közepette azonban valaki lesétált a lépcsőn és megzavart minket.

 - Mi újság, fiatalok? - Szólt mögöttünk Mr. Malik, Jake és Valerie édesapja. Ők ketten ikrek voltak, csak két petéjűek, de ezt nem lehetett észrevenni rajtuk. Igaz, Jake inkább azt a szófogadatlan rossz fiú, Valerie pedig a jó kislány benyomását keltette, de ez távolról sem így volt. Mind a ketten ugyanolyan őrültek voltak mint a másik, csak ez nem tűnt fel nekik. Elmondásuk szerint különböztek mint a hópelyhek, pedig úgy hasonlítottak egymáshoz mint két tojás.

 - Jó napot Mr. Malik! - Álltam fel, hogy jelezzem megérkeztünk. A többiek csak figyelték a jelenetet.

 - Jó reggelt. - Köszöntek végül is a többiek egyszerre.

 - Sziasztok! Hát megjöttetek Darcy? - Lépett elém, és megölelt. Az ölelés után hátraléptem kettőt és felmosolyogtam a "bácsikámra".

 - Igen, de anyáék leragadtak az udvaron. Már vagy fél órája. - Közöltem.

 - Akkor megyek én is leragadni. - Nevetett, majd az ajtó felé indult.

 - Rendben. Szia! - Intett felé Jake, az apja pedig távozott. De amint kilépett az ajtón, és visszaültem Jenna mellé, valaki beviharzott a konyhából és úgy tűnt hogy a dolga nagyon sürgős, mert érezhető volt közeledtén a feszültség.

 - Anya! - Kiáltott rá Angelica. A fekete hajú nőről kiderült, hogy Naomi néni, Angelica édesanyja. Úgymond ő is a nénikém.

 - Hm? - kérdezte egy pillanat alatt és mikor meglátott minden feszültség eltűnt az arcáról - Ó, Darcy! - lépett hozzám, és felálltam. Megölelt, mint Sophia néni és Zayn bácsi - Azt hittem már sosem jöttök. Perrie! Nézd kik vannak itt! - ordított át a konyhába. Perrie néni, Valerie és Jake anyukája. Roppant kedves nő, és szintén a "nénikém", de ha úgy vesszük, akkor az öt család és minden tagja között egy különleges kötelék van. Itt mindenki szeret mindenkit, és senki nem borítja fel ezt a rendet. Semmi értelme sem lenne, hisz a megbocsátás ugyan úgy jellemző ránk.

Egy szőke, hosszú hajú nő lépett ki a konyhából, fakanállal a kezében. Azt hiszem készülőben van az ebédünk. Rám nézett, én pedig csak rámosolyogtam.

 - Ki ez az ifjú hölgy? - kérdezte kicsit csíntalan hangnemben - Csak nem te vagy az, Darcy?

 - De, én lennék. - vontam meg a vállam és átöleltük egymást - Jó magát újra látni.

 - Magát? - nézett rám furcsa arccal - Tegezz csak nyugodtan. Ezt már mindenkinek elmondtam, ugye? - Nézett a többiekre, akik egyszerre kezdtek bólogatni rá.

 - Akkor jó. A "nénit" hozzámondjam, vagy az sem szükséges? - Tettem fel neki az utolsó kérdést.

 - Meg ne próbáld! - mutatott rám fenyegetően mire a többiek csak nevettek - Már elég nagy vagy ahhoz, hogy letegezz, valamint, én nem vagyok öreg!

 Aztán az ajtó felől végre hangok hallatszottak. Nevetések, víg beszélgetések. Az alapján amit leszűrtem a hallottakból nagyon jól érezték magukat, erre pedig akaratlanul is elmosolyodtam. Leültem a szokásos helyemre, Jenna-t pedig az ölembe ültetettem. Mindenki a bejárat felé nézett, amin egyszerre özönlöttek be a szülők, de megláttam köztük Oliviatt is. Olivia Mr. Payne, az én Liam bácsikám lánya. Idősebb nálam, de általában jól megvagyunk. Szőke haja mint mindig, most is tökéletesen egyenesen omlott a vállára. Öltözéke egyszerű volt és hétköznapi. Fiatal, vékony, gyönyörű, kedves, egyetemista leányzó.

 - Szia Darcy! - Köszönt nekem.

 - Szia Olivia! Hát te? Azt hittem New York- ban vagy a vizsgákra való felkészülések miatt.

 - Úgy is volt, de ki ne akarna részt venni egy ekkora eseményen? - mondta elgondolkodva - Hiszen ez a nyaralás különleges lesz! Valahogy érzem a zsigereimben.

 - Ezt valahogy én is érzem. - Tettem hozzá csendesen.

 A felnőttek még ezek után is sokat beszélgettek, mert az ebédet elhalasztották fél kettőre. Nem sült meg normálisan a csirke, és apa feltétlenül be akart szállni a főzőcskézésbe, amin mindenki csak egy jót nevetett, de végül teljesült a kívánsága, és beállhatott Naomi néni és Perrie mellé. Nem kötötték az orrunkra ugyan, hogy mi lesz az ebéd, de a nagyon finom illatok hatására mindenkinek csak a nyála folyt. Eldöntöttük, hogy kimegyünk az udvarra, mert ezt már nem bírjuk tovább. De még mielőtt elindulhattam volna, Li bácsi megállított, hogy beszélni szeretne velem, és hogy menjek vele. Engedelmesen követtem felfelé a lépcsőn, miközben ő segített felvinni a csomagjaim a szobámhoz. Rossz előérzetem volt emiatt a beszélgetés miatt, de nem tudtam, hogy miért. Elértük a harmadik emeletet, és azon pedig az én szobám ajtaját, viszont nem mentünk be rajt.

 - Tudod Darcy, az a helyzet hogy a szobádban történt valami, és ezért ezen alkalommal nem alhatsz itt. - Nézett komolyan a szemembe Liam bácsi. Én csak döbbenten néztem vissza rá.

 - Te-te-tessék? -  kérdeztem - Mi történt?

 - Ősz van, és az idei nagyobb mennyiségű esők miatt egy kisebb kár keletkezett. Beázott a fal és dohos lett. Nagyon rossz az illata és a szoba nem alkalmas lakásra, amíg meg nem javítjuk. - Közölte velem a tényeket Liam bácsi. Én figyelmesen hallgattam őt, és egyszer sem vágtam közbe. De amint végzett, rögtön kérdeznem kellett.

 - De akkor hol fogok aludni?

 - Erre is gondoltam. Éppen ezért elkezdtünk neked átalakítani a házban egy másik helyiséget. - Liam bácsi építész mérnökként kereste a kenyerét, és elég sikeres volt a szakmában.

 - És hol van ez a helyiség? - Vetettem fel.

 - Hát pont ez az... - kezdett bele Liam bácsi - A padlás térben. - A döbbenettől még megszólalni is alig tudtam. Rémálmaim legfőbb helyszíne lesz a szobám. Mily kellemes meglepetés...