2. naplóbejegyzés

2040. december 18., vasárnap 22:42
2. nap


Kedves Naplóm!


Azt hiszem kezdek megőrülni. Túl sok az információ, de kevés az idő, mely alatt ezt az egészet megemészthetném. Ez a második napunk itt, nekem pedig a feje tetejére állt az életem. Már aludni sem merek, mert egyfolytában furcsa álmok kísértenek és ugyan volt köztük ma egy jó is, nem vagyok biztos benn, hogy a következő nem lesz tele horrorisztikus mozzanatokkal.
Amit eddig megtudtam, úgy hiszem nem semmi. Rájöttem apa és a bácsikáim régi életére, melyet eltitkoltak a családunk elől. Sőt! Szerintem még anyáék is tudnak erről az egészről, hisz Annabell a levelében, melyet (MÁR!) tegnap megtaláltam említi Perrie-t. Bizarr. Meg némiképp idegesítő is, pláne, hogy szólhatott volna nekünk erről az egészről, de persze, hogy nem! Ehelyett inkább eltitkolt mindent és most kis híján idegösszeroppanást kapok! Na jó, azt hiszem már apáról papolok...
Apáról, és az éjjeliszekrényének legalsó, egyben kulcsra zárt rekeszéről. Miért van zárva az az izé? Mi lehet benne? Ki fogom deríteni, ha törik, ha szakad. Valahol van egy kulcsa, és meg fogom kaparintani azt a kulcsot, mert szükségem van rá. Szükségem van valamire, ami egybe forrasztja a képet. Egy vallomásra... amit soha nem fogok megkapni, ha csak siránkozom. Annabell azt írta a levelében, hogy képzeljem magam a másik helyébe és csak aztán cselekedjek.
Ha apa lennék, hová rejteném?
Ha régen pop sztár lettem volna, hová rejteném?
Ha ügyvéd lennék, hová rejteném?
A francba! Én minden esetben egy széfbe tenném. Ahhoz senkinek nincs hozzáférése rajtam kívül... Az elmúlt tíz perc alatt harmadszorra fájdul meg a fejem, most szólj hozzá! Szarul érzem magam, méghozzá nem is kicsit. Épp ezért most jöjjenek a jó dolgok.
Ma torta csatáztunk, miközben a szülők elmentek vásárolni, ahová minket nem engedtek el, csak Isabellát és Charlottot. A húgom hisztizett egy sort, és hatalmas szemeinek hála varázsütésre a kocsiban üldögélt, Isabella pedig nem hozott vastag cipőt, szóval rászorult egy újra. Mi addig felforgattuk a konyhát, mindent összemocskoltunk, kiéltük a gyerekkorunk, élveztük az életet, a végén viszont mégis megszívtuk. El kellett takarítani amit magunk után hagytunk, a jókedv pedig egy perc alatt elpárolgott. Énekléssel próbáltam feldobni a hangulatot, és rá kellett döbbennem, hogy Kate tud énekelni, méghozzá nem is akárhogy! Gyönyörű hangja, tagadhatatlan tehetség. Akárcsak az öccse és az apja... Na, már megint itt lyukadtunk ki, de nem fogok leragadni, vissza a jelenbe! Azóta egy igencsak kockázatos terv lebeg a szemeim előtt és formálódik agyamban. Lassanként pedig alakot ölt, mivel meg fogom valósítani! Az viszont, hogy mi ez a terv egyenlőre maradjon csak az én titkom. ;)
A tervhez viszont meg kell szereznem azt, amit apa valószínűleg az éjjeliszekrényében rejteget. Vagyis remélem azt rejtegeti ott amit remélek és nem néhány Playboy újságot...
Az éneklős incidens után Olivia szobájában lógtam és egy gardrób átlagos méretéről hallgattam előadást az ágyon fetrengve. Aztán kaptam egy nagyon furcsa pólót, ami megint csak Annabellre vezethető vissza. Nem tudom miért, de kicsit olyan, mintha az a lány itt hagyta volna a házban a lelkének egy darabját. Olyan, mintha mindenhol ott lenne ő, meg ezek a hülye jelek, csak tudnám mit jelentenek! Egyszer majd talán ezt is elárulja, addig viszont eggyé kell válnom a titkokkal, és azokkal is eggyé kell válnom, akik hazudtak. Úgy néz ki, hogy ennél jobb tanácsot nem is kaphattam volna.
Angie szobájában már Mi a mocskos titkod?-at játszottunk, mely során olyan dolgok derültek ki, amikre nem voltam túlságosan kíváncsi. Például, hogy Kate szinte az összes csoporttársával összefeküdt már az egyetemen, vagy, hogy Liv egyszer annyira a sárga föld alá itta magát, hogy reggel egy kukában ébredt, Angie pedig titkon hajnalok hajnaláig olvas. Én csak ennyit firkantottam a papíromra:

"Azt hiszem hamarosan a feje tetejére áll az életem..."

A lányok nagyon homályosnak találták a dolgot, és kijelentették, hogy csalok, mert mikor rákérdeztek, hogy miért, nem feleltem. Hamarosan majd ők is rájönnek...

De ez óta már rég megtörtént a vacsora, a szülők figyelmét pedig egyetlen rossz mozdulatunk sem kerülte el. Apa szóvá tette, hogy aggódik értem, mert szerinte furcsán viselkedem. Hát, nem téved sokat, mert szerintem is az vagyok. Louis bácsi megszólta Lucas éneklős incidensét, aztán a sok-sok ragacsra terelődött a szó, amit akkor követtünk el, mikor ők távol voltak. Még mindig emésztik magukat, hogy a fene egye meg! Mikor felejtik már el a kis kalandunkat?! Na jó... csak ma történt, de nekem úgy tűnik, mintha tíz év telt volna el. Pedig mindössze pár óra volt.

Kint már sötét van. A hó már tegnap óta szünet nélkül hullik alá a fellegekből, a táj pedig olyan, mintha egy hatalmas nagy fehér gyapjútakaróba bugyolálták volna. No, itt egy hasonlat! Azt hiszem mégiscsak tanultam valamit Mr. Dale-től angol órán. :D

Elmúlt a varázs... most fejtegetni van kedvem. :) Szóval, kezdjük!

Ugye az álmaimban van ez az öt fiú, akik nagyon régen voltak fiatalok. Louis, Niall, Liam, Zayn és Harry. Úgy gondolom, hogy össze kellene foglalnom, hogy mi mindent tudok eddig róluk.

Harry: zöld szemek, barna, göndör haj, átható tekintet. Mikor megjelenik egy álomban általában félelmetes és ijesztő, az álom végén pedig felriadok. Nincs verejtékezés, csak levegőért kapkodás. Eddig legtöbbször egy lépcsőházban találkoztam baljóslatú lényével, a végén pedig lelökött a lépcsőn... Roppant kedves, mi?

Veszélyesség: 10/9

Niall: kék szem, festett szőke, égre néző hajkorona, jeges tekintet. Folyton úgy néz, mintha jégveremben állna, szeme pedig csak még jobban eszembe juttatja a telet. Kék és hideg, pedig folyton olyan eleven az álmaimban. A múltkor például járt benne a vízen. Mindig máskor tűnik fel, nincsenek ismétlődő események, mint Harrynél és a lépcsőknél. Változó.

Veszélyesség: 10/8

Louis: kék, nevető szemek, barna haj. Mikor a szemébe nézek, úgy érzem, hogy csak viccel és épp nevetéshez készülődik, mikor azonban a vonásai is társulnak a képhez, simán kinéznél belőle egy gyilkosságot. Brrr... Rémisztő, pláne mikor a feszes fekete pólója van rajta, amit egyszer egy vidámparkos álmomban vett fel. Akkor épp kilökött a hullámvasútból, én pedig visítva zuhantam alá a mélybe. Ez még nagyon az elején volt, sőt! Talán a második vagy harmadik rémálom. Olyan, mint a vihar. Kiszámíthatatlan. És szerencsémre ritka is...

Veszélyesség: 10/7

Zayn: barna szemek, fekete haj, elöl egy szőke tinccsel. Ő a legborzasztóbb mindannyiuk közül! Egyfolytában ugyanaz a rémálom tör rám tőle! Ahányszor csak megjelenik, ugyanebben a padlásszobában rémisztget agyam illúziója ként. Nem csinál mást csak néz rám a hatalmas trágyadomb színű szemivel és jön. Lassan, kimérten és ijesztően. Két lépés és általában folyton visítani kezdek. Aztán verejtékezve, és átfagyva ébredtem. Annyi takaróba bújok bele, ahányba csak szeretnék, de nem melegszem át. Olyan földöntúli az egész, annyira abszurd.

Veszélyesség: 10/10

Liam: barna szem, barna haj, nyugalmat sugárzó pillantás. Olyan embernek tűnik, akivel szívesen barátkozik az ember, de amint megszólal azon a rideg, érzelemmentes, lenéző hangján, megdermedsz. Nem a hang ijeszt meg, az szinte teljesen olyan, mint az én Li bácsimé, hanem az, hogy ebből a fiúból jött ki. Ahogy Niallnél és Louisnál is, neki sincs visszatérő illúziója. Elmém mindig máshogy állítja be.

Veszélyesség: 10/6

Nos, azt hiszem megtudtál ezt-azt terroristáimról. Nem várom, hogy válaszolj arra amit az imént leírtam, hisz te nem vagy Tom Denem bűvös naplója a Harry Potterből. Pedig imádom azt a filmet! <3

Hűha! Már több, mint egy órája írok és lassan éjfél lesz. Azt hiszem búcsúzom!

Darcy

P.S.: Van még valami! Ugye a bácsikáim és apa is tele vannak tetoválva. Ez tény. Viszont amikor Louis az álmokban felölti feszes fekete pólóját, karjának minden pontja "üres", egyetlen tetovált minta sem tarkítja. Különös...

Drága olvasók!

Már ha van még ilyen...

Nos, azt hiszem magyarázattal tartozom és tudjátok, hogy most jön a bocsánat kérésem, melyet már vagy százszor hallottatok. Ennek ellenére: Sajnálom!

Tudjátok az utóbbi időben rengeteg mindenen kellett gondolkodnom és a tanulást sem szoríthattam háttérbe. Azonban bevallom, hogy szokásos szenvedélyemnek is hódolván nap-napután könyvmolykodtam, de meghoztam egy komoly döntést is. Fel fogom pörgetni az eseményeket.

Mostantól nem mutatom be Darcy minden egyes pillanatát, csak a fontosabbakat, hogy hamar eljussunk a tetőponthoz és megsúgom, hogy nincs már messze. Csak pár hét...

Legközelebb viszont csak hétvégén tudok részt hozni, mert kiselőadást kell összehoznom kémiából.

Remélem tetszett a rész és érkezik végre egy-két komment, mindenesetre megkönnyebülve figyelem a pipákat is.

Köszönöm nektek, ha még vagytok és várom a komikat!

xx Esther 

Mi a mocskos titkod?

2040. december 18., vasárnap 16:44

2. nap

 Mikor Olivia beterelt a második emeleten egy nagyon ismerős lila szobába meglepődtem. A falakon fekete, kézzel festett lepkék és kacskaringós minták díszelegtek, a szoba közepén pedig vajszínű fotelok álltak körbe egy kisebb asztalt. Az öt fotelból most háromban ültek. Az egyikben Kate, a másikban Valerie, a harmadikban pedig a szoba tulajdonosa, Angie. 

 A szoba túlsó végében jobb oldalt, egy sötétlila lepedővel leterített ágy állt, rajta pedig egy fehér gitár.

 - Te gitározol? - Kérdezte Liv.

 - Aha, nemrég kezdtem. - Válaszolt Angie.

 - Miért is vagyunk itt? - Kate szinte a számból vette ki a szót.

 Valerie lehuppant az Angie melletti fotelba, én pedig a Val mellettibe. Az asztalon ugyanolyan nárciszokból álló csokor hevert, mint az én éjjeli szekrényemen. Úgy látszik Li bácsi nem csak engem lepett meg egy ilyen egyszerű virágkölteménnyel. Mellette egy kanna gőzölgő tea, és porceláncsészék. Talán teázni jöttünk?

 - Azért, mert unatkozott. - Valerie az ujjait tördelte, ízületei pedig hangosan ropogtak. Haját oldalra fonta, világoskék selyem ingén pedig látszott, hogy mennyire megviselt már az anyag.

 - Nos, ezzel nem volt egyedül. - Mondtam, miközben az ablak felé fordítottam a fejem. A fehér fény itt szinte berontott a szobába hideget hozva magával. Engem azonban valami teljesen másra emlékeztetett. Mégpedig Jake ölelő karjaira, és Zayn csillogó barna szemeire. Arra, ahogy ajkaik szavakat formáltak, és, hogy ezek a szavak mind nekem szóltak. 

 Zayn, aki a legrosszabb álmokat hozta el nekem, valahogy olyan furán őszintének tűnt, Jake pedig, aki belépett az intim szférámba, és én nem is szeretem őt. Ő viszont nagyon nem úgy nézett ki mint aki nem táplálna irántam érzelmeket. A szeme csillogott, mosolya sugárzott, kezei pedig engem öleltek...

 - Te meg mitől pirultál így el? - Egy hang hozott vissza engem a valóságba, mégpedig Kate hangja. Ijedten kaptam fel a fejem, és négy engem fürkésző szempárral találtam szembe magam.

 - M-mi? Hogy? - Dadogtam, ők pedig csak összemosolyogtak. Angie kék szemei fordultak vissza felém először, és zöld íriszeimbe fúródtak.  Eddig észre sem vettem, hogy az arcomba szökött a vér, most pedig szégyenemben egyre lejjebb süllyedtem a fotelban.

 - M-mi? Hogy? - Utánozott pimaszul a kék szemű lány.

 - Na halljuk! - Olivia összecsapta két tenyerét, majd arcomat fürkészte. Azt hiszem most fogok elsüllyedni!

 - Mit halljunk? - Kérdeztem, mintha nem érteném miről beszél.

 - Tudod te azt. - Valerie rám kacsintott, majd elégedett mosolyra húzta a száját.

 - Nem, nem tudom.

 - Én viszont tudom, hogy hogyan szedjük ki belőle! - Kiáltott fel Angelica, majd az íróasztalához rohant. 

 Aranyló szőke haja úgy lebegett a háta mögött, mint a menyasszony hátán az esküvői fátyol, nekem pedig rögtön eszembe jutott egy emlék. Mégpedig egy olyan lányról, akire nem szívesen emlékezem. Courtney Graynek hívták, és együtt jártunk óvodába. Egy az angyalok arcával és a bukottak sunyiságával rendelkező kislányról van szó, aki mindent megkapott, amit csak akart és bármit el tudott hitetni másokkal, bárkin is kellett átgyalogolnia a cél érdekében. Egyszer például az intézményben lévő legjobb barátnőmmel, Xeniával gyűlt meg a baja, aki váltig állította, hogy Courtney eltépte a pólóját. Ő persze tagadta és egyből elővette azokat a nagy lilás bociszemeit, mire az óvónő megbüntette a barátnőmet. Én pedig hiába mondtam, hogy láttam is az esetet. Sajnos a szépség nem minden, mert lehet, hogy ami kívülről szép, az belülről romlottabb, mint egy konténernyi szemét.

 - Micsoda zseni lettél hirtelen. - Jegyezte meg gúnyosan Kate.

 - Hallgatjuk. - Olivia rosszalló pillantást vetett Kate-re, aki bár a legidősebb volt köztünk, mégis örökölte valahonnan ezt a modort, levetkőzni azonban nem tudta. A gének meghatározók.

 - Oké. Szóval, az egyik Dublini barátnőm, Michela, mesélt nekem egy játékról. Az a lényege, hogy egy papírdarabra mindenki leír egy titkot, aztán húzunk és ki kell találni, hogy az amit húztunk, kinek a titka volt. - Angie arcán magyarázkodás közben végig hatalmas mosoly ült, kezeivel pedig a levegőben hadonászott.

 - Értjük, de ez hogy szedi ki Darcyból azt, hogy mitől pirult el? - Kérdezte Valerie és karba fonta a kezeit.

 - Ja, azt sehogy. - Válaszolta Angie, én pedig kezeimbe temettem az arcom, így rejtettem el a mosolyomat. Angelica talán szőke volt, és sokszor úgy is viselkedett, mint egy szőke, valami sütnivalója mégiscsak volt odabent. A tanulmányi eredménye például nem is rossz. Egyszóval ő nem hülye, csak mikor nem muszáj, nem hasznosítja az eszét.

 - Jézus! - Mondta Olivia, mintha minden Angelicába vetett reménye elszállt volna.

 - De azért játszhatunk, nem? - Valerie-nek látszólag tetszett az ötlet, így hát mind beleegyeztünk.

 Angie letépett öt papírlapot, majd mindegyikünknek osztott egyet-egyet. Erős gondolkodásba kezdtem, hogy mégis melyik titkom fedjem fel a lányoknak. Annabellt nem kürtölhetem csak úgy szét, hisz egyrészt eskü kötelez, másrészt pedig biztosan nem hinnének nekem. Ez a "Hé, apáink popsztárok voltak a mi korunkban!" dolog meg pláne nem jöhetett szóba. Egyenlőre. Így hát firkantottam valamit a papíromra azt remélve, hogy mindenki meg lesz vele elégedve.   

18:51 

 Az ágyam előtt álltam, és a rá kiterített két ruhadarabot vizsgáltam. Az egyik az Annabell dobozában talált felső volt, a másik pedig az, amit Olivia talált a szekrényében. Gyanítom, hogy Annabell keze lehet a dologban. Az elmúlt percekben alaposan megvizsgáltam a póló ujján lévő jelet, valamint az arany minták kavalkádját Annabell régi ruhadarabján. Egyikkel sem egyezett.

 Összegyűrtem a két pólót, majd behajítottam őket a fiókba. Nem tudtam, hogy mit kezdjek magammal. Leültem az ágya mellé, hátamat pedig nekitámasztottam. Homlokom felhúzott lábaimra fektettem, majd halántékom kezdtem masszírozni. Azt mondják, hogy ez segít a gondolkodásban. Mit is mondjak, ettől inkább csak még jobban megfájdult, de mindegy is. Úgy döntöttem, hogy végiggondolom a napot. Ma reggel megtudtam, hogy apáék popsztárok voltak, megnéztem egy videó klipjüket, énekeltem Annabellel, ebédeltem, tejszínhabbal dobálóztam, megbüntettek, Mi a mocskos titkod? Játszottam, most pedig fogalmam sincs mit kezdjek magammal.

 Felpillantottam, és a régi hifi rendszert kezdtem boncolgatni a tekintettemmel. Olyan elhagyatottnak és magányosnak tűnt, kéne kezdeni vele valamit. Persze már rég kiment a divatból, de akkor is!

 - Ja, CD-m meg pont nincs. - Jegyeztem meg magamnak, és két ujjammal újra a halántékomhoz nyúltam. Végül egy furcsa érzés kezdte birizgálni a fejem, és ekkor beugrott. - Ha valakinek van CD lejátszója, akkor valahol CD-nek is kell lennie ebben a házban!

 Sietve pattantam fel, és a harmadik emelet felé vettem az irányt. Ezen az emeleten laktak Tomlinsonék. Louis bácsi és El néni szobája felé vettem az irányt, majd óvatosan bekopogtam. Nem érkezett válasz, így hát behatoltam a területre. A zöld falakat tájképek díszítették, az egyik nyitott szekrény ajtón át pedig tisztán látható volt a túloldalon sorakozó ruhák tömkelege. A szekrények teljesen beborították a francia ággyal szemben lévő falat, én pedig sorjában bekukkantottam mindegyikbe. Sajnos egyikben sem volt semmi ruhákon kívül. Némi csalódottsággal hagytam el a helyszínt, hogy tovább induljak.

 A második emelet már valamennyivel nagyobb volt a harmadiknál. Ezért lakott benn három család is. Zayn bácsi és Perrie művészien kidekorált szobájában sem jártam semmilyen sikerrel, ahogy Liam bácsi és Sophia néni szobája sem ígért semmit. Anya és apa szobája volt a következő, én meg egyre csak gyűlő félelemmel nyitottam ki a hófehér ajtót.

 Benn csend honolt, csak a vörös falon lógó nagy kakukkos óra ketyegett. Az ágyra egy fekete lepedő volt terítve minden gyűrődés nélkül. Makulátlan volt, ahogy a szoba berendezése és a szüleim is. A nagy szekrényekhez léptem, de mindet csak ruhák halmozták el. A vállfára akasztott öltözékek alatti dobozok is csak ékszereket és régi könyveket rejtettek. Végül anya éjjeliszekrényéhez sétáltam, melynek kincsei egy ócska könyvből, és egy képből álltak, ami a családunkról készült. A fiókban kézkrém, púder és testápoló lapult egy elromlott ébresztő óra társaságában.

 Átcsörtettem a szoba túlsó oldalára, és apa szekrénye után nyúltam. Egy cserepes növény, ébresztő óra, egy mobil és tablet foglalt helyet rajta, ami megint csak unalmas volt. Sorban huzogattam ki a fiókokat, de a legalsót zárva találtam. Kicsit erősebben rántottam hát meg és nagy meglepetésemre valami zördült benne.

Drága olvasók!

Remélem tetszett az új rész, és sajnálom, hogy ennyit kellett várnotok rá. Nos, ennek egyik oka az én saját lustaságom volt, a másikat pedig inkább nem részletezném.
Azonban nagyon elszomorított, hogy az előző bejegyzéshez egy komment sem érkezett, bár a pipák vigasztaltak, azok valahogy mégsem ugyan azok, mint a kommentjeitek.
Remélem ezt a részt nagyobb lelkesedéssel fogadjátok, addig is kellemes további hétvégét kívánok!

xx Esther

Takarítás

2040. december 18., vasárnap 15:57

2. nap

 - Ez mekkora kicseszés! - Méltatlankodott Harry, mire néhányan felnyögtek a konyhában.

 - Mire gondolsz? - Kérdezte Lucas, aki jelenleg épp hajhálóban térdelt a földön, amitől tiszta hab lett. Maga mellé meleg vízzel teli vödör helyezett el, amihez a szivacsot épp a kezében tartotta, miközben az öcsémre nézett.

 - Arra gondol, hogy mi itt gürizünk, miközben Sarephina és Sasha valami idióta rajzfilmet néznek a tévében! - Válaszolta mérgesen Olivia, aki épp papírtörlővel takarította le a székeket, amik habosak lettek. Ez még magában nem is lett volna olyan nagy munka, csakhogy Sophia néni világosan elmondta a lányának, hogy először papírtörlővel, aztán vizes ruhával, majd újra papírtörlővel kell őket megtisztítani. Így nem maradnak ragacsosak.

 Miután a felnőttek betették a lábukat a konyhába, leesett állak és a "Te jó Isten!" mondat ragozott formái követték egymást. Aztán világosan megmondták, hogy ki kell takarítanunk, így mindenkit beosztottak valahova. Lucas, Angelica és Jake a padlót, Valerie és Will a felső szekrényeket (ami azért poén, mert Val a legalacsonyabb köztünk), Olivia a székeket, Kate, Harry és én pedig az alsó szekrények megtisztítását kaptuk. Őszintén szólva már vagy egy órája takarítunk, de a felével sem végeztünk. Ennek pedig az egyik legfőbb oka a panaszkodás, a második a felháborodás, a harmadik pedig az, hogy Lucas folyton a hajhálójával "villog", és nem hagy nekünk nyugodalmat.

 Persze az sem segít sokat, hogy valamelyik szülő úgy tíz percenként beállít, hogy ellenőrizze a munkálatok előre haladtát. 

 - De ők még kicsik! Nem várhatjátok el tőlük, hogy olyat csináljanak, amit nem tudnának! - Kelt fel a fiatalok védelmében Valerie, aki most épp Will nyakában ült, és egyensúlyozás közben törölgetett.

 - Már nagyon elegem van belőlük, mellesleg pedig nem is olyan kicsik! - Folytatta a Olivia, és letépett egy újabb négyzet alakú törlőpapírt.

 - Ne csináld már Liv! - Mondta gyengéden Kate, aki mint mindig, most is megpróbálta vissza állítani a békességet. Én eddig nem nagyon szóltam közbe, mert jobban szeretek csendben maradni az ilyen témájú vitáknál.

 - Légyszi most már hallgassatok el! - Jake hangja türelmetlen volt, de mind tudtuk, hogy ez lesz a vége. Mi koszoltunk össze mindent, így nekünk is kell helyrehoznunk a rendetlenséget.

 A fekete hajú fiú parancsa elérte a hatást, és mindenki csendben maradt. Furcsa fátyolként lebegett köztünk a szivacsok hangja, a nappali felőli átjárón pedig valakinek a nevetése hallatszott. Nem egy tv-s nevetés volt ez, inkább egy a tv előtt ülő embereké közül. Zöld szemeim a hang irányába fordítottam, majd eszembe jutott valami. Két héttel ezelőtt ért véget az Eletric Star negyedik szezonja, a győztes pedig Elias Wax lett, aki egy nagyon jó kis dalt énekelt a döntőben egy másik sráccal.

 Pontosan nem tudom, hogy mi a címe, de valami nő énekelte, aki még mostanában is híres, csak az idősebbek között. Ha jól hiszem Ke$ha a neve. A jó pedig az, hogy már vagy százszor visszanéztem Eliasék szereplését, így ismerem a dalt.

 A kezemben lévő szivacsot a Kate mellett lévő vizes dobozba ejtettem, majd felálltam és dúdolni kezdtem. Mikor ráálltam a dallamra, az ujjammal csettintettem is hozzá néhányat. Cselekvésem furcsa grimaszok, kíváncsi arckifejezések, és mosolyok kísérték, miközben minden szempár rám szegeződött. Azt hiszem énekelni fogok, méghozzá a mai napon már másodszor.

 -It's going down, I'm yelling timber; You better move, you better dance; Let's make a night you won't remember; I'll be the one you won't forget. - A többiek csak kikerekedett szemekkel nézték, hogy éppen mit csinálok. Őszintén szólva én a hangulatot szeretném oldani, mert a szobát ellepő feszültség már szinte elviselhetetlen volt.

 - Hűha! Valaki nézte az Eletric Start. - Nevetett Jake, mire megragadtam egy felmosót és azt a számhoz emelve folytattam:

 - Wooooah (timber), wooooah (timber), wooooah (it's going down); Wooooah (timber), wooooah (timber), wooooah (it's going down) – Néhányan összenéztek, egyesek a fejüket csóválták, Harry inkább elővette a telefonját, és videózni kezdett. Aztán a háttérben egyszer csak felcsendült egy ismerős dallam.

 Hirtelen jött ötletként lehuppantam a földre Kate mellé, és a szája elé emeltem a nyél végét, de csak felhúzott szemöldökkel meredt rám. Én megráztam a vállaimat, és elnevettem magam, mire feltápászkodott, és megragadta az eszközt.

 - Hú! - kiáltotta Will - Gyerünk Kate!

 - The bigger they are, the harder they fall; These big-iddy boys are dig-gidy dogs; I have 'em like Miley Cyrus, clothes off; Twerking in their bras and thongs, timber; Face down, booty up, timber; That's the way we like to–what?–timber; I'm slicker than an oil spill; She say she won't, but I bet she will, timber – Mindezek alapján eldöntöttem magamban, hogy nem csak én egyedül láttam a tehetségkutató döntőjét, hisz Kate nyelve csak úgy pörgött, méghozzá botlások nélkül. A többieknek is nagyon tetszett, hisz lassan már szinte ők is dalra fakadtak. A következő részt viszont együtt énekeltük:

 - Swing your partner round and round; End of the night, it's going down; One more shot, another round; End of the night, it's going down; Swing your partner round and round; End of the night, it's going down; One more shot, another round; End of the night, it's going down – Mindeközben visszavettem Kate-től a felmosót, és Angie mellé léptem, aki egyből vette az adást, és kapcsolt. 

 - It's going down, I'm yelling timber; You better move, you better dance; Let's make a night you won't remember; I'll be the one you won't for... - Angie az étkezőbe vezető ajtó felé lépdelt, viszont mire odaért, valaki az útját állta. Valami magas barna hajú és kékszemű. Harry gyorsan kikapcsolta a kameráját, Angie elhalgatott, Lucas kikapcsolta a zenét, a mi arcunkról pedig lefagyott a mosoly, amint Niall bácsi a szobába lépett.

 - Khm. Itt meg mi folyik? - Kérdezte karba tett kézzel. Arcán látszott, hogy mennyire ideges az iménti kihágásunk miatt. Várakozóan nézett szét a helyiségben, egyenként mindannyiunk szemébe nézve.

 - Semmi, apa. Mi csak egy kicsit szórakoztunk... - Bácsikám Angelica arcára emelte tekintetét, aki lehajtott fejjel fürkészte a csempét.

 - Nem! Az én hibám volt Niall bácsi! Én kezdetm el ezt az egészet. - Mondtam, és Angelica mellé léptem. Nem hagyhatom, hogy ő, vagy bárki más miattam kapjon büntetést. 

 - Értem - felelte. - Amúgy nem amiatt jöttem mert baj, hogy bohóckodtatok egy kicsit, hanem azért, hogy nehogy valaki más érjen ide előbb. Nem foglak titeket megbüntetni, de higgyétek el, hogyha valaki más talált volna rátok kaptatok volna. - Újra végignézett rajtunk, aztán halványan elmosolyodott. Megnyugodva fújtam ki a tüdőmbe szorult levegőt. 

 - Köszönjük! - Szólt Olivia hálásan, és elmosolyodott.

 - Komolyan nagyon hálásak vagyunk! - Folytatta Will.

 - Jó-jó! - Niall bácsi védekezően maga elé emelte karjait, majd szeme a Harry kezében lévő eszközre tévedt. - Azt viszont szeretném elkérni egy kis időre.

 - Hogyan? - Öcsém zavartan meredt a kék szemű férfira, aki kinyújtotta felé a kezét, hogy beletegye a telefont. Újra előkerült az a várakozó tekintet, mire Harry végül megadta magát, feltápászkodott, és átadta a tárgyat.

 - Köszönöm. Most pedig folytassátok a takarítást! 

 16:41

 Mikor egy fél órával később végeztünk a mocsok eltüntetésévél, Naomi és Sophia néni nagy aktivitással vizsgáltak meg minden egyes millimétert, hogy nem maradt e valahol valami kivetnivaló. Sajnos ez sem ment döccenő mentesen, mert nem is egy helyen ragacsos foltokat találtak a padlón, amiket újra fel kellett mosnunk. Ennek azonban már vége, és szerencsére egy ideig még nem kell Hamupipőkének éreznem. 

 Az idő előrehaladtával az időjárás nem változott. Kint még mindig kövér pelyhekben hull a hó, a talaj pedig egyre vastagabb páncélt ölt magára. Olivia rózsaszín szobájából ez elég érdekes látvány, hisz a kintihez képest, itt cukorországban érezhetem magam. Az ágyon fekszem és a plafont bámulom, amire éjszaka világító csillagokat ragasztottak. Barátnőm a gardróbjában sürög-forog, közben pedig arról panaszkodik, hogy milyen kicsi. Tudni illik, neki akkora a ruhatára, hogy odahaza tízszer nagyobbra van szükség, mint az itteni.

 Soha nem értettem azokat az embereket, akik minden este kikészítették maguk számára a másnapi ruhát, vagy folyton a külsejükkel voltak elfoglalva. Hiszen nem az a fontos ami kívül van, hanem ami belül rejlik! Nem azért fognak felvenni egy kiemelkedő képességű diákok számára működtetett iskolába, mert jól nézek ki. Persze a külső is fontos, de valahogy mégsem az az igazi...

 Olivia kilép a kis szobából, kezében pedig egy szatén kék színű ruhadarabot hoz. Az imént említett ruhadarabot felém dobja, én pedig hirtelen felülök, mikor a fejemen landol. 

 - Mi ez? - Kérdezem, majd széthajtogatom az ölemben. Egy V kivágású póló, ami elég jól néz ki, és körülbelül az én méretem.

 - Boldog születésnapot! - Tapsol Olivia, én pedig értetlenül nézek rá.

 - Nem is most van a születésnapom, arra pedig már kaptam tőled ajándékot. - Válaszoltam, de azért összehajtottam a pólót és markolászni kezdtem. Puha anyagának fogása megnyugtatóan hatott. Leszálltam az ágyról, mert Liv az ajtó felé indult, majd kitárta, és kilépett a szobából.

 - Nem baj, a tiéd. Tegnap találtam a gardróbba, de biztos, hogy nem az enyém. - Követtem, amint lefelé vette az irányt a lépcsőn, egyenesen a második emelet felé. Nem kérdeztem, hogy hova megyünk, inkább újra megvizsgáltam a pólót, és ezúttal találtam is rajta valami érdekeset. A jobb ujjába egy fekete jelet hímeztek. Egy olyan jelet, amit már láttam korábban azon a felsőn, amit Annabell ládájában találtam. 

Drága olvasók! 

Remélem tetszett a rész, hiszen sokat dolgoztam vele, hogy minden mondat tökéletes legyen.  A helyesírási hibákért pedig előre elnézést kérek...

Amint észrevehettétek, megváltozott a kinézet. Remélem elnyerte a tetszéseteket, éppen ezért a chat alatt találtok egy kérdést, amire örömmel várom majd a válaszokat. A fejlécet Dorine Osteen készítette, aki szerintem egy kivételes szerkesztő. Örülök, hogy elkészítette a fejlécet, nekem nagyon tetszik. :)

Továbbra is várom a kommenteket, ezek inspirálnak, és ezek alapján tudom, hogy vannak akik olvassák a blogot. Ti ruháztok fel erővel, és ezt a részt most azoknak ajánlom, akik rendszeresen kommentelnek! Imádlak benneteket!

Most pedig ejtenék néhány szót a közeljövőről. Nos, a helyzet az, hogy a történet egyenlőre még nagyon az elejénél tart, és június végére szeretném befejezni. Eddig még 2 nap sem telt el, pedig több mint 10 lesz. Egyszóval sok minden vár még majd rátok, és rám is. Remélem kitartunk majd egymás mellett és egyre többen leszünk. Reményekkel telin fordulok hozzátok, hisz nektek köszönhetem ahol most tartok.

Egy szóval, köszönöm!

xx Esther

 

 

2. Díjam

Akitől a díjat kaptam: Nikii K.

Nagyon szépen köszönöm!

Szabályok:

- Írj 11 dolgot magadról

- Válaszolj 11 kérdésre

- Írj 11 kérdést

- Küldd tovább 11 embernek

 

11 dolog rólam:

 

1. Kedvenc színem a fekete

2. Kutason lakom

3. Nem tudom, hogy mi szeretnék lenni

4. Kedvenc sportom az úszás

5. Jártam kézi labda edzésre, de rájöttem, hogy az nem én vagyok

6. Szeretem ha rendetlenség van

7. A szobám színe narancssárga

8. Nem akarok szerelmes lenni, mert nincs rá szükségem

9. Szeretnék nagy dolgokat elérni az életben

10. Kedvencsorozatom: Violetta

11.Kedvenc Violetta szereplőm: Tomas *.*

Válaszolj 11 kérdésre!

1. Van testvéred?  - Sajna igen...

2. Szerinted te mi lehettél előző életedben? - Valami a lázadók, az öngyilkosságra készülők és a bolondok között, egy lehelletnyi tudós vérrel megfűszerezve. :))

3. Mi inspirál az írásban? - A zene, amit épp hallgatok.

4. Mi volt életed eddigi legkínosabb helyzete? - Nem nagyon emlékszem.

5. Van példaképed, ha igen ki? - Nincs.

6. Ültél már repülőn? Ha nem, szeretnél? - Nem ültem, de feltétlenül szeretnék. :D

7. Van ezen kívül, még blogod? - Igen, van még egy.

8. A családodból valaki tudja, hogy blogolsz? - Nem tudok róla, de lehetséges.

9. Jellemezd magad 3 szóval. - lökött, okos, furcsa figura

10. Mi az ami nagyon fel tud téged bosszantani? - hazudozás,

11. Összesen mennyi blogot olvasol? - Sokat! :)

11 kérdés: 

1. Miért kezdtél blogolni?

2. Hány blogod van?

3. Ki az egyes blogjaid közül a kedvenc általad megformált karakter?

4. Használsz helyesírás ellenörzőt?

5. Szeretsz olvasni? Ha igen, akkor melyik a kedvenc könyved?

6. Milyen közösségi oldalakra vagy regisztrálva?

7. Mi a kedvenc állatod?

8. Hogy hívják a legjobb barátod/barátnőd?

9. Van testvéred?

10. Mondj magadról 3 rossz tulajdonságot!

11. Elégedett vagy magaddal?

Akiknek küldöm: (sajnos nincs 11 ilyen személy)

1. Bea Styles

2. Boo Stinson

3. ~Annie C.

4. Szilvi

5. Abby Wright

6. My

7. Megan Horan

8. *B

9. Frida

1. Díjam

Akitől a díjat kaptam: Csajsziii_TW-1D

Nagyon szépen köszönöm!

Szabályok: 

1. Rakd ki, hogy kitől kaptad a díjat! 

2. Írj magadról 11 dolgot! 

3. Válaszolj 11 kérdésre! 

4. Írj 11 kérdést! 

5. Küldd tovább öt embernek!

 

11 dolog rólam

 

1. Könyvmoly vagyok

2. Kedvenc íróm Cassandra Clare

3. Falusi lány vagyok (egy igazi mucsai XD)

4. Legjobb barátnőm neve Diána

5. Imádok írni

6. Járok gitározni

7. Félek, mert lehet, hogy nem vettek fel abba az iskolába, ahova jelentkezetem

8. Nem járok szoknyába semmilyen körülmények közt

9. Még nem jártam 1D koncerten :(

10. Kedvenc tantárgyam a biológia :)

11. Szinte csak fekete pólóim vannak

 

Válaszolj 11 kérdésre! 

 

1. Miért kezdtél el blogolni? - Mert láttam, hogy mindenki csinálja, ezért úgy gondoltam én is megpróbálom. :)  

 2. Hanyadikos vagy? - 8. osztályos  3. Olvasted-e valamelyik blogom? - Sajnos nem. :(

4. Kedvenc énekesed? 

Női: Demi Lovato, Taylor Swift

Férfi: Justin Bieber

Banda: One Direction (<3) The Vamps, Little Mix, Unio J,

5. Mi álmaid városa? - London *.*

6. Kedvenc blogod? - Kínos csend, Halálmadár

7. Van háziállatod? - Egy kutyám, de tulajdon képen nem is az enyém. Meg volt teknősöm és halaim, de azok kinyiffantak. :'(

8. Mit vinnél magaddal egy lakatlan szigetre? - Egy könyvtárat. 

9. Mostanában miről álmodozol? - Mindig másról...

10. Valaki tudja, hogy blogolsz? - Igen.

11. Mit üzensz az olvasóidnak? - Imádlak titeket, hisz nélkületek semmire sem mennék! <3

 

11 kérdés:

 

1. Hány blogod van?

2. Sportolsz? 

3. Kedvenc blogod?

4. Hány éves vagy?

5. Miért kezdtél el blogolni?

6. Kedvenc bloggered?

7. Szeretsz olvasni?

8. Mi a kedvenc állatod?

9. Milyen állatot tartasz?

10. Álmaid városa?

11. Kedvenc előadód?

Akiknek küldöm:

1. szerecsendio

2. Bogi Budai

3. Yuko C.

4. Kincső Kauka

5. Dorine Osteen

Hab a tortán

2040. december 18., vasárnap 13:57
2. nap

 Kelletlenül keltem fel ez után az érdekes álom után. Nem volt kedvem Valerie és Angie őrült ötleteinek hódolni, de megígértem Willnek, hogy mindjárt lemegyek, szóval nincs apelláta. Lassan a fiókos szekrényemhez sétáltam, hogy kivegyek belőle egy pólót. Miután felkeltem és Will távozott, észrevettem, hogy beleizzadtam a felsőmbe, dezodorral pedig nem lehet segíteni rajta, így marad a mosás.

 Kihalásztam egy sötétkék pólót a legfelső fiókból, és gyorsan belebújtam. A pulóveremet ledobtam a sarokba, és elindultam le. Nagyot csodálkoztam, amikor lefelé menet mindent üresen találtam. Az egész házban néma csend honolt, egy lelket sem láttam, azonban mikor beléptem a konyhába, hirtelen minden megtelt élettel. 

 A konyha egy nagy helyiség, szinte kétszer akkora mint az ebédlő, de ez nem csoda, ha öt családot kell jól lakatni. Most itt gyűlt össze mindenki, aki idősebb volt 10 évnél, azonban a felnőttek eltűntek, ahogy Will is mondta.

 Mikor a helyiségbe léptem nagy mosolyok, és nevetés fogadott. Angie, Valerie, Lucas és Kate éppen valami fehér habot nyomtak ki papírtányérokra, Harry, Will, Jake és Olivia pedig a pultnál ülve beszélgettek. Sasha és Sarephina Lucasékat figyelték.
 - Szia hétalvó! - Köszöntött Will.
 - Ha-ha! Milyen vicces lettél hirtelen! - Jókedvet színlelve huppantam le mellé, a többiek pedig oldalpillantásokat vetettek felénk.
 - Tudom én! Nem kellett volna mondanod. - Önelégült mosolyt öltött arcára, ezért fejbevágtam, amire egy hangos "Aú!" volt a válasz.
 - Azt hiszem ez nem volt jó ötlet, igaz Will? - Jake felém sandítva vigyorgott Willre, mire a barátja csak grimaszolt, nekem pedig egyből emlékképek jelentek meg a szemem előtt.
 Jake talpig fehérben, Jake ahogy a kezemet fogja, előtte pedig a kezei a csípőmön. Aztán ahogy a szürke szobának nyoma veszett, ami elméletileg Birminghamben van, és a sajátom megjelenése. Plusz Zayn, akivel egy nagyon fura beszélgetésen vettem részt, közben pedig arról volt szó, hogy Jake szeret engem. De vajon ez tényleg így van, vagy csak az álom idézett elő egy megtévesztő képet?
 - Készen vagyunk! - kiáltotta Valerie, és felénk fordult - Akkor kezdhetjük?
 - A mit is? - Vetettem fel a kérdést.
 - Hát a játékot! Ne mond, hogy nem tudod milyen a torta csata!
 - Tudom, hogy az milyen, de ahhoz nem kéne négynél több torta? - Mondtam, majd száját sanda vigyorra húzták, és alrébb álltak. Ekkor vettem csak észre a hátuk mögött a konyhaszekrényen sorakozó vagy harminc ugyan olyan habbal megtöltött tányért.
 - Te jó isten! - Elámultam a látványtól.
 - Azért a szádat becsukhatnád. - Javasolta az öcsém, én pedig engedelmeskedtem. Ezután Lucas megköszörülte a torkát, és mindenki elcsendesedett. A két legfiatalabb, Sarephina és Sasha is közelebb jött.
 - Nos - kezdte a fiú -, mind tudjuk, hogy miért vagyunk itt. Igaz, nem lenne muszáj ezt csinálnunk, de mi megtesszük. Eggyütt harcolunk majd az életünkért, amíg ki nem alszik majd belőlünk az...
 - Ne csinálj úgy, mintha háborúzni készülnénk Lucas! - Förmedt rá Kate, majd egy megvető pillantást vetett öccsére.
 - Jól van, ha te olyan nagy szakértő vagy, akkor csak tessék! - Motyogta Lucas, majd mellém vonult, ezzel átadva a szót nővérének.
 - Rendben. Na szóval, szerintem tudjátok mire valók ezek a habos tányérak, szóval a játék hamarosan kezdetét veszi. Egymást kell dobálni, ezt gondolom eddig is tudtátok. A játékot a legfiatalabb kezdi, ez esetben Sarephina. Kérlek lépjközelebb! - intett a Kate, mire Sara mosolyogva lépett mellé - Tiéd a megtiszteltetés, hogy hozzávágd az első tortát valakihez. Mégpedig ahhoz, akihez csak tetszik.
 Sara odalépett a nagy konyhaszekrényhez, mi pedig figyeltük, közben azon rimánkodva, hogy had ne mi legyünk az elsők, aki krémet kap az arcába. Bár annak az esélye, hogy akárki is tisztán megússza egy a millióhoz. Ahogy a törékeny kezek leemelték az első túlméretezett habcsókra hasonlító "játék eszközt" a csend még nagyobb lett. A szöszi határozott tekintettel nézett körül, tekintete senkin nem akadt meg, ez pedig rosszat sejtetett.
 De hirtelen meglendítette a kezét, és a torta eszméletlen pontos célzásának köszönhetően repült bele egyenesen Olivia arcába. Halk sikkantást hallatott, aztán hirtelen mindenki nevetni kezdett, és egyszerre indult meg a tortás pult felé. Mire odaértem Angie és Lucas elragadott vagy hatot, az egymással vívott heves csatájukban. Sasha Will hátán lovagolt, fél arcát fehér massza borította. A padló, a szekrények, de még a székek is kaptak jó formán az édesség díszítésre használatos anyagból.
 Mire megragadtam az első tortát amit kinéztem magamnak, valaki eltalálta a vádlimat, és a hátam, most viszont rajtam a sor. A többiek mögött megláttam Oliviát, ahogy még mindig Sarephina tortájának maradványait tisztogatja le az arcáról, és a csata hevét kikerülvén igyekszik eljutni a nappaliba vezető átjáróhoz a földön kúszva. Megcéloztam tehát a menekülni próbáló Oliviát, és eltaláltam arcának jobb felét, mire csak kinyitotta a száját és mérgesen meredt a pultok irányába, támadóját keresvén.
 Jake eközben Willt és Sashát támadta a földön fetrengve, egy nagy tejszínhab tócsából. Lucas épp bebújt a pultok mögé, mert Angie került nyerő helyzetbe Sarephinának köszönhetően. Olivia gonosz szavakat formázott a száján, amiket felém intézett, én viszont csak nevettem rajta. Azonban mikor egy Lucas által kicsit félre dobott torta a fejemen végezte, én is követtem a példáját, csak a fiú irányába. Erre mindenki felfigyelt és hirtelen rájöttünk, hogy ki az ellenség. Két táborra szakadtunk. Az egyik Lucasszal volt, a másik pedig ellene. Én az ellenséges oldalt támogattam Harryvel, Oliviával, Angelicával, Sarephinával, Willel és Sashával. Ellenünk volt Kate, Lucas, Jake és Valerie. Mi voltunk túlerőben, azonban hátrányunk volt az, hogy mi a pult mögé rendeződtünk, ahol kevesebb volt a hab maradéka.
 - Nem győzhettek! - Ordította át Harry teljes torokból.
 - De igen! - Válaszolta szintén ordítva Will.
 - Most adjátok meg magatokat, vagy nem lesz más választásunk! - Kiáltotta Lucas az ellenzék védelméből kikukucskálva, ami a szeletelő asztal volt maguk elé döntve.
 - Inkább a halál, mint a megfutamodás! - ez Angie hangja volt - Halott vagy Tomlinson!
 - Na azt majd meglátjuk! - Kate válaszolt testvére helyette, ezúttal azonban normális, diplomatikus hangnemben a korábbi kiabálásoktól különbözően.
 - Halál rátok! - Elhajítottam az első maroknyi tejszínhabot, ami a konyhaszekrényt találta el. Ugyanekkor a túloldal is megkezdte a támadást.
 Beállt a szobában a háborús légkör.
 - Feszültség érezhető a levegőben, vagy ez csak Lucas szaga ? - Mondtam körbeszimatolva, mire a mellém éppen lebukó Olivia habos fejjel felnevetett.
 - De hülye vagy! - Kezét arcába temette, és nevetett, néha pedig rámpillantott.
 - Ennyire azért nem volt vicces. - Rámosolyogtam, majd felmarkoltam a földről egy adagot a fehér masszábó és oldalra kihajolva eldobtam. Nagy szerencsémre eltaláltam Jake-et.
 - Hé lányok! - szólt oda hozzánk Will - Kevesebb duma, több hajigálás!
 - Igenis kapitány! - Mondtam tisztelgést imitálva, és felnevettem.
 Ekkor azonban mintha telefoncsörgés ütötte volna meg a fülemet. A vezetékes telefon felé néztem, ami a nappaliban volt ugyan, de a helyemről lehetett látni, azonban semmi természetellenest nem vettem észre.Megvontam a vállam, majd folytattam azt, ami most a legfontosabbnak véltem.
 Ekkor azonban egy magas alak lépett be a konyhába fekete kabátban. Egyből felismertem apát, akinek az arcában most éppen egy Harry által elhajított torta landolt. Hirtelen mindenki felpattant a fedezékből, tekintetét pedig édesapám feléemelte, aki grimásszal az arcán törölte le a krémet az arcáról. Kezét kezdte rázogatni, aztán így felelt:
 - Oké, ha ti így, akkor én is így! - Mondta, majd lehajolt, és Harryt képen dobva válaszolt a támadásra. Ekkor mindenki felbátorodva folytatta azt, ami eddig elkezdődött.
 Apa a hűtőhöz futott a csatatér közepét átszelve, amitől több találatot is bezsebelt, azonban mikor előkapott két teljesen bontatlan flakon tejszínhabot, megdöbbentem.
 Megdöbbentem, hogy apa így viselkedik. Persze eddig is tudtam, hogy ő egy laza ember, azonban most láttam őt egy pillanatra annak a göndör hajú fiúnak, aki a naplókat írta, és aki álmaimat szőtte az elmúlt időben. Csak most jöttem rá igazán, hogy egyszer ő is volt fiatal mint mi, és ő is csinált hasonló hülyeségeket.

14:36

 Mikor apa belépője után mindenki megérkezett, vége lett a mókának, és következett a lecseszés. Viszont nem csak mi, hanem apa is kapott, hogy miért nem állította le akkor, amikor még lehetett.
 A konyha csodálatosan nézetg ki, mondhatom! Mindent beterített a fehérség, mintha itt bent is esett volna a hó. Kivéve, hogy ez ragacsos és édes volt, nem pedig hideg és csúszós. Végül mind büntetést kaptunk, méghozzá azt, hogy ki kell takarítanunk a konyhát.

Drága olvasók!
Annyira szeretem, hogy kommenteltek nekem! Annak pedig, hogy ezek mind ilyen pozitív vélemények, még jobban!
Hallottam, hogy egyesek mindi tűkön ülve várják a következő részt, így gondoltam miért ne hozhatnám ma?
Mindenesetre nagy örömöt jelentett, hogy ezt a részt megírhattam, ugyan is itt egy kicsit pozitívabb jeleneteket kaptunk, mint ezelőtt. Azt hiszem kijelenthetem, hogy ez az eddigi kedvenc részem.
Ha már itt tartunk, nektek melyik?
Ismételten várom a véleményeket kommentbe, az iménti kérdésre a választ pedig szintén megejthetitek mellé. 
Köszönöm, hogy vagytok nekem! :D

xx Esther

P.S.: A díjakat nagyon szépen köszönöm, hisz már hármat is kaptam, azonban még nem volt lehetőségem tovább adni őket. Azt hiszem arra majd holnap kerül sor. Plusz: elnézést, ha néhol kimaradt egy-egy betű, de tabletről voltam, nézzétek el nekem!

Egy kis csevegés

2040. december 18., vasárnap 13:20
2. nap

Fekszem, és a plafont bámulom. Hosszú ideje tértem már vissza a szobámba az Annabelles mutatvány óta. Ez az idő mindössze 10 perc, de nekem egy örökkévalóságnak tűnik. Gondolatok suhannak át az agyamon minden másodpercben, de valahogy egyiket sem tudom ott tartani. Olyan ez mint a fizika. Csak jön, és aztán megy.

 Ez az "apa popsztár volt" dolog sem izgat most annyira. Csak tegnap jöttem ide, és máris olyan dolgok történtek, amik egy normális ember hónapjait bőven kitöltik. De nekem... Á, nekem socius-om van, meg elveszett léleknek titulált barátaim, és rémálmaim, amiknek az előidézői a bácsikáim, meg az apám 25 évvel ezelőtti verziói. Meg kell mondjam, hirtelen elég bonyolult életem lett.

 Ajkamba harapok, és lehunyom a szemem. A sötétségben egyszerre csak fény támad. Fehér fény, amely előtt mintha fátyol lebegne. Fehér fátyol, mint a mennyasszony arca előtt, amíg ki nem mondja a boldogító igent. Beletelik néhány pillanat mire rájövök, hogy a fátyol függöny, a fehér fény pedig egy ablakon keresztül jut a helyiségbe. Viszont ez most nem az én szobám. Valahol máshol járok. Itt ezüstszürke csillogás lep el mindent, ami gyönyörű, de valahogy mélységesen üres is. Az ablak felé indulok, de még mielőtt elérném megpillantom magam a falra akasztott egész alakos tükörben. Hajam lófarokban omlik a hátamra, szemem alatt pedig a kék karikák messziről is kivehetők. Egyszerű pólóm, és farmernadrágom is olyan szürke mint ez az egész hely. Még sosem jártam itt, de kellemes felismerés lankad elmém legmélyén. Folytatom utam az ablakig, ahova eredetileg el akartam jutni. Elhúzom a függönyt, és rájövök, hogy valamiben még is megegyezik ez a hely, és a szobám. Kint kövér pelyhekben hull a hó. 

 Itt minden olyan távolinak tűnik amit az üvegen át látok. A fák ágai, ahogy a rájuk nehezedő sújtól lehajolnak szinte a földig. Ahogy érzem a madarak minden szárnycsapását, pedig nem is vagyok az udvaron. Megnyugtató a kép, mégsem valóságos. 

 Ahogy megpillantom magam ismét, csak ezúttal az ablakról visszaverődő másolatom, felfigyelek valamire. Mögöttem sötét árny suhan el, azonban mielőtt megijedhetnék, valaki a csípőmre helyezi a kezét, és arcát a vállamba fúrja. Tágra nyílnak a szemeim, de nem húzódom el. Valamiért nem megy, mintha valaki nem engedné belűl. 

 A fiú most felemeli a fejét és rámpillant. Jake az. Bármikor felismerném ezt a szempárt. Tulajdonosa most varázslatosan mosolyog, és úgy mered rám, mintha én lennék a világ legnagyobb csodája. Régebben sokat merengtem azon, hogy vajon fog e valaha így nézni rám valaki, és ha fog, akkor ki lesz az. Ezelőtt soha nem gondoltam volna, hogy ő lesz az. Bár ez biztosan nem a valóság.

 - Mi a baj? - Suttogja Jake, és elenged. Ezután a kezem után nyúl, és szembefordít magával. Meglep a cselekedete, és fura is, de nem ellenkezem.

 - Nem tudom. Olyan furcsán érzem magam. - válaszolom, majd eszembe jut egy logikus kérdés - Hol vagyunk?

 - Birminghamben. Már el is felejtetted? - Felnevet. Olyan őszinte ez a mosoly, és Jake tekintete is az. Összetéveszteni se lehetne a fiú szemeiben csillogó érzelmet. Szerelmes. Mégpedig belém.

 - Nem ismerem fel ezt a helyet. - Mondom, és elengedem Jake kezét, aki erre kicsit elszontyolodik. Bár nem hiszem, hogy azért tenné, mert nem ismerős a táj. Eltávolodom, és csak ekkor tűnik fel, hogy a sok szürkeség ellenére Jake talpig hófehérben áll, ami csak kiemeli a fekete fürtöket.

 - Értem, de ugye jól érzed magad? - kérdezi aggódó tekintettel, hisz feltűnhetett neki a furcsa viselkedésem - Nem akarom, hogy bajod essék. 

 - Jól vagyok, de valamit nem értek.

 - És mi volna az? - Jake megint mosolyog, méghozzá ugyan úgy, ahogy az imént is tette.

 - Miért aggódsz így értem? - Kérdezem, s a szobában leülepedik a csend. Olyan ez, mintha minden porszem a padló közelébe ereszkedett volna a hatás kedvéért. Azért, hogy ne törjön meg rajtuk a napfény, az ember közvetlen látókörén belűl, pedig most még a nap sem süt.

 - Azt hittem ez eggyértelmű. Hiszen szeretlek. 

  Kimondta. Kimondta azt a szót, amit egész életemben hallani akartam. Egy bökkenő azonban még mindig akad.

 Nem tőle akartam ezt hallani. Akármilyen gonoszul is hangzik, én nem szeretem őt. Vagy mégis? Igazából még sosem pillantottam úgy Jacob Malikra mint egy pasira, akinek akár én is tetszhetek. Azonban meg kell neki mondanom, most amíg lehet.

 Ekkor azonban hirtelen fekete füstfelhő támad, és a szürke szoba eltűnik, ahogy Jake is. Mikor újra kialakul körülöttem a környezet, már a saját szobámban állok.Egyedül.

 - Nem vagy egyedül. - Szól egy hang mögűlem. A hozzá tartozó arc élesen hatol az emlékeim tükrébe, és egybő beugrik egy név.

 - Zayn. - Suttogom, ő pedig elmosolyodik, de ez nem az a mosoly, amit én eddig láttam tőle. Ez egy vidám mosoly, nem pedig kárörvendő.
 - Szia! Nagyon sajnàlom, ha esetleg rádijesztettem. Nem volt szándékos. - Mondja, majd közelebb lép.
 Végigmérem a fiút, majd megállapítom, hogy fekete haját elől szőke tincs tarkítja, fekete pólója pedig csak kiegészíti az összhatást. Sötétkék farmert visel, kezén a bőr pedig teljesen üres. Egy tetovált minta sem díszíti, pedig az én Zayn bácsim keze tele van tetoválva, ebben biztos lettem az évek során.
 - Nem hittem volna, hogy te valaha azt mondod, hogy nem akartál rám ilyeszteni. - Arcom grimaszba torzul, ahogy barna szemeibe meredek. A hasonlóságot keresem benne, és a fia közt, de nem járok nagy sikerrel. Ő olyan, akárcsak a szellemek a filmekből, amik felveszik mások alakját. Úgy néznek ki, ahogy akarnak, de a tekintetük üres, és elveszett. Ez a Zayn is ilyen. Fakó bőre szinte már fehér, szemei üresek. Ekkor azonban ő is belém fúrja tekintét, és meglátok benn valamit. Valami meghatározhatatlant.
 - Valójában most nem azért vagyok itt, hogy rádijesszek.
 - Akkor mi szél hozott ebbe az álmomba? - Felhúzom a szemöldököm, mire féloldalas mosoly kerül arcára. Be kell ismernem valamit.
 Erre a fiúra én az elmúlt hónapokban úgy tekintettem, mint a legrosszabb rémálmomra. De hát az is volt! Most viszont, mikor azt mondja, hogy nem akar megijeszteni hiszek neki. Nem tudom miért, de muszáj hinnem neki. A megérzéseim ezt súgják bent.
 - Nem is tudom, talán csak unatkoztam. - Elindul az ablakom irányába, majd megáll előtte. A kinti világot nézi, és azt hiszem ez megkönnyebüléssel tölti el. Csak azt tudnám miért.
 - Ó, és unalomból betörsz mások magánéletébe? Az jó elfoglaltság!  - Mellléépek, és hasonlóan teszek, mint ő.
 - Ne érts félre! Nem vagyok kukkoló, de kérdezhetek valamit? - Tekintete az enyémet keresi, én pedig leállítom ezt a folyamatot. Ránézek, és egész testem felé fordítom. Hasonlít ez a felállás az előbbire Jake-el. Vele is így áltunk, csak ő fogta a kezem, ami alapjába véve fura volt tőle. Hát akkor ettől a fiútól milyen fura lenne!
 - Mondjad csak. - Válaszolom szárazan.
 - Miért nem szereted azt a fiút? - Kérdi felhúzott szemöldökkel.
 - Melyiket?
 - Hát Jake-et! Tudom, hogy szeret. Láttam rajta az előbb. A tekintetébe volt írva, de ezt te is észrevetted, igaz?
 - Igen. De ez miért lényeges neked? - értetlenkedve nézek rá, amikor egyszer csak leesik - Csak nem a fiad szerelmi élete miatt aggódsz?
 - Dehogy! Csak furának találtam, és amúgy is. Nem az én fiam, hanem Zayné. Azé, akit te ismersz. - Újra a tájat kémleli a szemével, aminek a tartalma most sem mond semmit.
 - És még te nem vagy kukkoló. - Motyogom az orrom alatt, mire felém fordul, és furán kezd méregetni.
 - Mit mondtál?
 - Én? Á, semmit! - Hazudom, mire az oldalamba bök a hüvelykujjával. A fájdalmas ponthoz kapom a kezem, majd ezt mondom:
 - Ez meg mire volt jó?
 - Semmire, de élveztem. Amúgy most mennem kell.
 - Hogyan? - Lepődöm meg hirtelen, és figyelem, ahogy hátrálni kezd.
 - Sajnálom, de hidd el, még találkozunk.
 - Várj! Nincs esetleg egy jó tanácsod, vagy valami? Vagy nem szeretnéd esetleg elmondani, hogy mi vagy? - Őt nézem, de magábafordult és gondolkodik. Azon, hogy mit válaszoljon a kérdésekre. Mikor a szoba közepéhez ér megáll, majd félig lehunyja a szemét, és így szól:
 - Először is: A szerelem bonyolult, halgass a szívedre! Másodszor pedig: Az vagyok, ami Annabell. - Feleli legnagyobb meglepetésemre, de ekkor megszakad az egész. A szoba újra homályos lesz, karomon pedig erős ráncigálást érzek.

 Szemeim kipattanak, majd az erőhatást kifejtő tárgy felé fordulok, ami a bal vállamra gyakorol hatást. Egy kéz az, ami pedig egy igencsak jóképű fiatalemberhez tartozik. Ez a fiú William Horan, Angie bátyja.
 - Te aztán jó mélyen tudsz aludni! - Hangoztatja a fiú, miközben a szemeim dörzsölgetem.
 - Kössz. - Felelem kurtán, aztán végre ránézek, hogy mondja amit szeretne.
 - Gyere le a konyhába. - Feleli.
 - Micsoda? - Kérdezem vissza, pedig tudom, hogy ez milyen idegesítő. Én se szeretem.
 - Csak gyere le! A szülők leléptek, és Angie hozza a szokásos formáját Vallel eggyütt.
 - Jó, mingyárt megyek - válaszolom -, csak adj egy percet!